Az univerzum hemzseg az élettől? A NASA 1284 exobolygó felfedezését jelentette be!

2016. május 11., szerda




A NASA újabb bejelentését követően jelenleg hivatalosan 3200 olyan bolygóról tudunk, melyek egy része potenciálisan lakható lehet, és kialakulhatott rajtuk az élet.

A NASA Kepler Programja keretében exobolygók és más planéták után kutat a naprendszeren kívül. A Kepler Űrtávcsövet használó kutatás sorozat nemrég kezdődött, de máris szenzációs eredményeket tudtak felmutatni.

Közel 1284 olyan bolygót fedeztek föl, melyek más csillagok körül keringenek.

elso-exobolygo Az egyik első exobolygó.

Extraszoláris bolygóknak, vagy röviden exobolygóknak nevezzük azokat a bolygókat, amelyek naprendszerünkön kívül, vagyis idegen csillagok körül keringenek.

Ezen exobolygók egy része megfelelő távolságban kering saját napja körül, vagyis a lakható zónán belül helyezkedik el, és kialakulhatott rajta az élet.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az exobolygók jóval gyakoribban a galaxisban, mint azt korábban hittük, Így, ha ezeknek egy kis része is potenciálisan lakható, akkor lényegében hemzsegnie kell az élettől a galaxisnak.

exoplanet-fefedezesek Új exobolygók felfedezésének üteme.

Feltehetőleg azért nem láttunk még kis zöld emberkéket, mert mi vagyunk az első civilizáció, mely eljutott erre a szerveződési szintre, és/vagy a többi civilizáció rendkívül messze van tőlünk, észlelési határainkon túl.

Ez feloldaná a hírhedt Fermi-paradoxont is, mely lényege az, hogy már találkoznunk kellett volna idegen életformákkal.

exo-bolygo

A NASA az elmúlt időszakban és években nagyon elkezdte kutatni az élet lehetséges formáit a naprendszeren belül, és kívül. Egyesek szerit nem véletlenül, és már most rendelkeznek olyan információkkal, melyeket nem tártak a nyilvánosság elé. Itt egy lista egy korábbi cikkünkből, hogy melyek azok a helyek, ahol az elkövetkező 20 évben van esélyünk megtalálni a földönkívüli életet.

tudomány űrkutatás


Megtekintések száma: 8675





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet