Az univerzum törvényei: jegyezd meg őket, mert megváltoztathatja az életed és a szerencséd is!

2018. április 4., szerda




Íme, a rend, megnyilvánulása, ha úgy tetszik principiumai. Köved őket az életedben, a kozmikus utadon, és soha nem ér majd baj!

 Az egyezés

Az egyezés szabálya szerint Földünk alapelvei, azaz amivel a fizikai világot meg tudjuk magyarázni – energia, fény, vibráció és mozgás s ennek megvannak a megfelelő analógiái az univerzumban és bennünk emberekben is. „Amint fent, úgy lent.” A mikrokozmosz és makrokozmosz analógiája ez.

Ok-okozat, a karma

Az univerzumban semmi nem történik véletlenül vagy annak törvényszerűségeitől eltérően. Minden tettnek, de még a gondolatnak, a ki nem mondott szónak , érzelemnek is következménye van. „Amint vetsz, úgy aratsz”.

A viszonzás

Az ok és okozat szabálya értelmében részesedhetünk áldásban és bőségben. Gondolataink/tetteink eredménye ajándékokban, pénzben, öröklésben, barátságokban és áldásban jelenik meg látható és érezhető módon.

A vonzás

A vonzás a rezonancia energetikája megmutatja, hogyan alkothatunk dolgokat, alakíthatunk eseményeket és hogyan hívhatunk be embereket az életünkbe. Gondolataink, érzéseink, szavaink és tetteink energiát termelnek, amik szintén energiát vonzanak magukhoz - töltésüknek megfelelően a negatív energia negatív energiát, a pozitív pedig pozitívot. Ha valamire vágysz, képzeld el oly módon, hogy a lehető legkevésbé korlátozd annak megvalósulását. Ezt követően azonban engedd el, a legjobb, ha el is felejted. Ne félj kérni: mindenkinek adatik. Tágítsd ki határaidat!

A folyamatos energia-átalakulás

Mindenkiben megvan a szükséges erő, hogy életének feltételeit jelentősen átalakítsa. A magasabb vibráció magába fogadja és átalakítja az alacsonyabbat; ezért mindenki megváltoztathatja az életét azáltal, hogy megérti és használja ezeket az energetikai alapelveket, ezáltal elérheti a változást.

Az adás és kapás

Az univerzum az egyensúlyra törekszik. A Királyi út IVX. beavatása, állomása. Mindenkinek annyi jut, amennyit másoknak ad. Mivel minden energia, ezért bármit is adsz, valamilyen formában visszakapod. Bármikor bármit adsz, tedd jó érzéssel, minél többet adsz, annál többet kaphatsz: ez így működik. Ugyanakkor soha ne mulaszd, el megbecsülni bármit kapsz akkor is ha az egy mosoly..

A polaritás

Minden mozgásban, folyamatban van, és mindennek van ellentéte. Ez azt jelenti tehát, hogy minden létezőnek Istenen kívűl két pólusa van ugyan, valójában azonban mégis minden Egy. Mihelyt ezt belátjuk, és felismerjük a két pólus közötti egyet, a látszólagos dualitás megszűnik, s mi újra összhangban kerülünk önmagunkkal, az élettel, az egész teremtéssel. Átváltoztathatunk nemkívánatos dolgokat azáltal, hogy az ellenkezőjére gondolunk. A tudat megváltoztatásával megváltoztathatjuk a saját világunkat. Tudatrezgésünk tudatos és célzott megemelését követően ugyanúgy uralni tudjuk rezgéseinket, mint egészségünket, életkörülményeinket és ekképpen sorsunkat.

A ritmus

A ritmus a teremtésben mindenütt kifejezésre jut, mert minden bizonyos ritmusban mozog. Ezek a ritmusok évszakokat, ciklusokat, fejlődési fázisokat és mintákat hoznak létre. A nappal után az éjszaka következik, és fordítva, a születést követi az elmúlás, amely egy újabb születésnek a kezdete. Minden ciklus Isten univerzumának szabályszerűségét tükrözi. A negatív és a pozitív ciklusok egyenlő arányban váltakoznak, kiegyensúlyozzák egymást. A legapróbb kis részecskének is megvan a maga ritmusa. Az egész lét egy állandó ki - és beáramlás, amely két pólus között jön létre, ezért a ritmus "törvénye."

A nemek

Eszerint mindennek van férfi, yang és női yin tulajdonsága, és ez az egész teremtés alapja. A Yang jele egy hegy világos oldalát jelképezi, míg a Yin az árnyékos oldal. Ez mutatja meg a Yin/Yang szétválaszthatatlanságát és változékonyságát. A körforgás révén jön létre az egész univerzum. .A világ valamennyi létezője felosztható Yang és Yin erőkre. Ezek folyamatos változása, egymásra hatása, egymásba átalakulása határozza meg az életet.

A szeretet

A szeretet az Alfája és Omegája tehát alapja annak az erőnek, melyet mi Istennek nevezünk.

„Amikor gyengék vagytok, az én erőm támogat titeket, ha eltévedtek, veletek leszek, hogy utat mutassak nektek.”

Ha meg tanulunk szeretni, és ezt párosítani is tudjuk bölcsességgel, akkor tökéletesek leszünk. Feladatunk és egyben életünk értelme is ezen a földön, hogy meg tanuljunk szeretni.

OSZD MEG másokkal is!

ezotéria spirituális lélek univerzum kozmosz


Megtekintések száma: 97518





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet