Az űrből is látszik a földrengés által keltett gigantikus repedés, ami kaliforniát letarolta

2019. július 11., csütörtök




A múlt héten két erős földrengés rázta meg Dél-Kaliforniát: július 4-én a Richter-skála szerint 6,4 erősségű, másnap pedig egy 7,1 erősségű. 

A földrengések utakat, víz- és gázvezetékeket rongáltak meg, és aggodalmat keltettek, hogy egy újabb, erősebb földrengés esetleg nagyobb károkat okozhat.

Az egy héttel ezelőtti kaliforniai földrengések ezenkívül összevissza kaszabolták a földfelszínt, és furcsaságaikkal erősen gondolkodóba ejtették a geológusokat. Friss műholdas képeken pedig az is látszik, hogy mennyire megváltoztatták a terület képét. 

Will Marshall, a Planet Labs műholdfejlesztő cég alapító vezérigazgatója (volt NASA-kutató) egy friss tweetben közzétett két műholdfotót amik a július 5-i, 7,1-es erősségű földrengés előtt és után készültek Ridgecrest térségéről.

Az űrből készült képeken nemcsak a kisebb-nagyobb gyűrődések figyelhetők meg, de egy hatalmas repedés is látható, ami az epicentrumtól halad észak-északnyugati irányba. 

Ha meganimáljuk a két képkockát, még szembetűnőbb a változás

A két erős földrengés után nemcsak Will Marshall posztja alatt, de más közösségi médiás felületeken is megszaporodtak a Kalifornia leszakadásáról régóta közszájon forgó rémhírek, amik két-három évente általában körbe szoktak menni. 

A friss pánikhangulatot észlelve az amerikai Geológiai Kutatóintézet (USGS) kedden egy rövid twitteres bejegyzésben reagált ezekre, csupán egy linket közölve, ami a honlapjuk régebbi, egybekezdéses cikkére mutat (ami része a „Gyakran Feltett kérdések – Természeti kockázatok” című kisokosuknak.)

OSZD MEG másokkal is!

katasztrófa tudomány kataklizma


Megtekintések száma: 15415





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet