Azonosítatlan tárgy zuhant rá egy férfi autójára

2016. december 27., kedd




Michael Robinson alaposan meglepődött, amikor a derült égből egy ismeretlen eredetű valami hullott rá az autójára. A rejtélyes valamiről képet is készített.

Időnként előfordul, hogy az ember olyasmivel találkozik, amivel azelőtt még sohasem. Michael Robinson azonban nem gondolta volna, hogy egy ismeretlen valami egyenesen házhoz jön azért, hogy később szemügyre vegye.

A férfi ugyanis azzal került be nemrég a hírekbe, hogy egy titokzatos tárgy zuhant rá az autójára, hatalmas kárt téve benne.

De nem is akár foka volt a megdöbbentő, hanem maga a tárgy, melyet sem ő, sem pedig a kiérkező ismerősök nem tudtak azonosítani.

A tárgyat később lefoglalták a kiérkező hatóságok, így az emberek csak a férfi által készített fotóból tudnak találgatni, hogy pontosan miről is lehetett szó.

Rengeteg megfejtés érkezett, és voltak, akik idegen eredetűnek gondolják, mivel számukra eleve gyanús volt az, hogy a hatóságok lefoglalták, noha arra hivatkoztak, hogy ez egy tárgyi bizonyíték lehet, és ez a szokott eljárás.

„Fogalmam sincs, mi lehetett ez. Először úgy nézett ki, mintha egy grillező tűzhely lenne.” – nyilatkozta a férfi.

A férfi háza előtt álló járműre zuhant, ami az övé volt. Az azonosítatlan tárgy hatalmas lyukat is ütött a tetején.

Rengetegen látták az interneten a képet, és mindenki találgat arról, mi lehetett, és honnan, hogyan került oda.

Akár még egy ember is agyoncsaphatott volna, az a szerencse, hogy senkire sem esett rá.

A Milwaukee-ben történt esetről azóta rengeteget pletykálnak. Vannak, akik szerint egy titkos katonai programban fejlesztett repülőgépről esett le ez az alkatrész darabka, mely a hajtómű egy rész lehet.

Mások úgy gondolják, hogy egy a térség felett átrepülő utasszállító egy alkatrésze lehet, azonban egyetlen légitársaság sem számolt be egyelőre hiányzó alkatrésszel beérkező gépről.

paranormál érdekes érdekesség


Megtekintések száma: 52992





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet