A megfelelő képzéssel bárki feljavíthatja a memóriáját, akár a világelső memória bajnokok szintjére is – és ez a hatás az agyi felvételeken is látható.
A memória atléták világszerte versenyeznek azon, hogy melyikük tud megtanulni több szót és más információt mindössze egy perc alatt.
Martin Dresler, a holland Radboud Egyetem Orvosi központjából, munkatársaival funkcionális mágneses rezonanciavizsgálatnak (fMRI) vetették alá a legjobb 50 atléta közül 23-at, és a felvételeket képzetlen emberek felvételeivel hasonlították össze.
A kutatók ezután egy, a memória atléták között elterjedt képzésnek vetették alá a képzetlen csoport tagjait.
Azt találták, hogy a képzetlenek csoportja 40 nap után kétszer annyi szót tudott megjegyezni a 72 szavas listáról, mint korábban – amivel néhányan már az atléták szintjét súrolták.
Az fMRI felvételeken a képzés előtti és utáni felvételeket összehasonlítva, hasonló változásokat figyeltek meg az agyi kapcsolatokban, mint korábban a képzetlen csoport és a memória bajnokok között.
Az agykéregben azok a területek között figyeltek meg jelentős erősödést amely a memóriáért, a tanulásért és az új és régi tudás összekapcsolásáért felelősek.
Forrás: arsratio.hu