​Bechippelték az első magyart: hát elkezdődött? Bőr alatti chipjével fizet és él ez a lány!

2023. június 14., szerda




Az RTL Klub sztárja az első magyar nő, aki vállalta a műtétet: a kezébe ültetett csippel fizet a boltban Vanda!

A jövő eljött: megvalósulni látszik az, amit eddig csak tudományos-fantasztikus művekben olvastunk vagy láttunk.

Egy svájci magánklinikán olyan beavatkozást végeztek el Schumacher Vandán, amely után többek között bárhol tud fizetni, ahol bankkártyát elfogadnak.

A bőra alá ültetett chip mindenről gondoskodik.

–Picit fáj még a beavatkozás helye, de nem vészes. Az egész műtét mindössze tizenöt percet vett igénybe, helyi érzéstelenítéssel csinálták

– mesélte a BeleValóVilág műsorvezetője, aki Magyarországon első nőként visel ilyen mikrocsipet a kezében.

Ez a jövő, és alig egy évtizeden belül lehet, hogy mindenki így fogja élni az életét, és ezzel a bőr alatti chippel fog fizetni.

Legalábbis a világ nyugati felén biztosan, idehaza talán kicsit később gyűrűzik be a mikrochip korszak.

Bár maga Szjjártó Péter nem örülne neki, egy korábbi interjúban elmondta, hogy a hideg is kirázza a bőr alá ültethető chipektől.

Ennek ellenére a technológiai robbanás és a chipek terjedése aligha fogja elkerülni hazánkat, mint az Vanda példájából is látszik.

Én vagyok a negyedik magyar, akin ezt a beavatkozást elvégezték, de nőként az első! Sokat járok Amerikába, rengeteg barátomnak van már hasonló, most is hatan voltunk egyszerre a klinikán, beültetésre várva

– újságolta a korábban az Éjjel-nappal Budapestben és a Hotel Margaretben is szereplő színésznő.

A chippel nem csak fieztni tud, hanem ki tudja nyitni az autóját, valamint fel tudja kapcsolni a lámpákat.

Ráadásul a világon mindenhol használható, ahol elfogadják a kártyás fizetést.

Ráadásul a beavatkozás mindössze 199 eurót, azaz mintegy 78 ezer forintot kóstál, olcsóbb, mint a legtöbb mobiltelefon, amely képes az érintésmentes fizetésre.

a azt vesszük, hogy egy szájfeltöltés többe kerül, nem beszélve a mellplasztikáról, akkor azt gondolom, nem nagy összeg ez, azért cserébe, hogy bármikor, bárhol fizethetek akkor is, ha se pénztárca, se bankkártya nincs nálam – mondta Vanda.

Vanda elárulta, külföldi barátai közül többen viselnek már csipet. Igaz, ő idegenkedik a „mű dolgoktól”, tetoválás, műszempilla vagy plasztikai beavatkozás szóba sem jöhet nála, erre a praktikus beavatkozásra könnyedén rábólintott, hiszen az eszköz mindössze 25 x 0,4 milliméter.

Csak egy apró vágás látszik, a prakikum fontosabb, hiszen rengeteget utazom

– tette hozzá Schumacher Vanda.

an olyan barátnőm, aki már hat csipet hordoz magában.

Van, amelyik ajtókat vagy a kocsit nyitja, van, amelyik az okosotthont vezérli. Szerintem ez biztonságosabb megoldás, mint a hurcolni a tárgyakat, amelyeket elhagyhatunk, megrongálódhatnak.


Megtekintések száma: 52149





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet