Békés megyében kimutatták a madárinfluenzát! Van-e okunk félni, egy esetleges emberre is veszélyes mutációtól?

2016. november 8., kedd




Előző pénteken magas fertőzőképességű madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma egy Békés megyei, nagy létszámú pulykát tartó gazdaságban!

A rettegett madárinfluenza ütötte fel a fejét Békés megyében. Azonban a szakértők és a kutatók mindenkit megnyugtattak, hogy nincs veszély.

Madárinfluenza ütötte fel a fejét

A vírusnak ugyanis egy emberre ártalmatlan szerotípusa pusztította el az egyik pulykákat tartó gazdaság állományának nagy részét.

Egyes szakemberek mégis úgy vélik, hogy lehetősége lehet annak, hogy a vírus mutálódjon, és egy embert is könnyen megfertőzni képes változat alakuljon ki belőle.

A speciális felszereléssel rendelkező szakemberek nemrég fejezték be a tótkomlósi telep takarítását és fertőtlenítését, majd mintát vettek a három kilométeres zónában található nagy létszámú állattartó telepeken tartott állatokból, valamint a háztáji állományokból is.

Nem árt óvatosnak lenni

Rengeteg ország tilalmat rendelt el a Magyarországról származó élőbaromfira, keltetőtojásra, illetve baromfihúsra és húskészítményekre.

Nem árt ugyanis óvatosnak lenni, hiszen minél több fertőzött egyed létezik, annál nagyobb a tovább fertőzés lehetősége, ami komplett telepeket pusztíthat ki, ezzel milliós nagyságrendű károkat okozva a mezőgazdaságban.

Közel 9000 pulykát kellett megsemmisíteni, majd elszállítani, és sterilizálni a telepet, nehogy a fertőzés más helyekre is kijusson.

Nem veszélyes, de bármikor mutálódhat

A szakemberek kijelentették, hogy a madárinfluenzának egy az emberre ártalmatlan - H5N8 – típusa tizedelte meg a Békés megyei állományt.

Ennél a típusnál még eddig soha nem figyeltek meg emberi megbetegedést, vagy olyat, hogy az ember embert fertőz meg.

Ugyanakkor egyes szakértők óvatosságra intenek, és felhívják a figyelmet arra a nagyon is valós veszélyre, hogy a vírus tovább mutálódhat. Lassan itt az influenza szezon, és elméletben bármikor lehetséges lenne, hogy egy influenza vírussal kombinált madárinfluenza vírus szülessen, ami már képes lenne az állatról az emberre, és onnan az emberek között terjedni.

Persze azt is hozzá kell tenni, hogy ez a tragikus lehetőség mindig és mindenhol jelen van, ahol egy vírus nagyobb populációt pusztít ki, ugyanis minden egyes újabb fertőzött egyed lehetőséget nyújt a vírusnak arra, hogy bizonyos körülmények között „fejlődjön”, azonban ez csak ritka esetben következik be, nagy szerencsénkre.

A madárinfluenza egy időzített bomba

A madárinfluenzát először Olaszországban azonosították be a 20. század elején, mára a világ minden részén azonosították a vírust.

A legveszélyesebb, emberre is ható H5N1-es típust 1997-ben azonosították, amit még az Egészségügyi Világszervezet is úgy jelölt meg, mint olyan vírustörzs, mely képes lehet a jövőben egy világjárvány kirobbanását előidézni.

Csupán néhány eset ismert, amikor emberről emberre terjedt, az influenzavírusok azonban változékonyak, így fenn áll a lehetősége, hogy kialakul egy emberről emberre terjedő változat, amely képes lehet egy járvány kirobbantására.

egészség betegség betegségek világjárvány


Megtekintések száma: 61538





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet