Belebukhat Merkel ebbe a botrányba: korrupciós ügybe keveredett a bevándorlási ügyek kapcsán!

2018. június 4., hétfő




Mindennek vége lehet? Fordulat következhet be Európában is?

A botrány április végén robbant Németországban, ekkor indított eljárást korrupció gyanúja miatt Bréma ügyészsége a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) helyi kirendeltségének volt vezetője ellen. 

A volt vezető ugyanis menedékjogot biztosított mintegy 2000 olyan migránsok, akik a szabályok szerint erre egyáltalán nem lettek volna jogosultak.

A németek úgy osztogatták a menedékjogot, mint a cukrot

A brémai kirendeltség kaotikus működése akkor lepleződött le, amikor a hatóságok ki akartak toloncolni egy családot, akik nem kaphattak volna menekültstátuszt, ám a brémai iroda mégis odaítélte nekik azt.

Az is beszédes volt, hogy a körzetben a kérelmek 96 százalékát elfogadták.

Mondani sem kell, hogy az eset óriási csorbát ejtett a BAMF hírnevén, így a CSU politikusa, Horst Seehofer próbálta menteni a menthetőt. 

A belügyminisztérium rövidesen megtiltotta a brémai irodának a további menedékkérelmet kibocsátását. Seehofer akkor azt közölte, hogy a BAMF 4568 menedékjogi eljárás felülvizsgálatával ellenőrizte a brémai kirendeltség munkáját, és kimutatta, hogy két ügyvédi iroda közreműködésével szándékosan megszegtek jogszabályokat és belső szolgálati előírásokat.

Ennél is súlyosabb az, hogy felmerült a vesztegetés gyanúja is, tehát az is elképzelhető, hogy a migránsok és/vagy az embercsempészek lefizették a brémai kirendeltség tisztviselőit, hogy menedékjogot kapjanak. 

Most ugyanezeknek a migránsoknak oka van az aggodalomra, a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal ugyanis azt tervezi, hogy újravizsgálja azt a 18 ezer kérelmet, amelyről a brémai hivatalban döntöttek. 

Akár az is elképzelhető, hogy ezen bevándorlóktól megvonják az engedélyeket.

És Angela Merkel mindent tudhatott erről az egészről

A BAMF korábbi vezetője, Frank-Jürgen Weise ugyanis a Deutsche Welle szerint kétszer is figyelmeztette a kancellárt arról, hogy mi folyik a kirendeltségben. Szemtől szemben beszélt erről a kancellárral, Angel Merkel azonban úgy tűnik, mégis tétlen maradt.

A vásárolt menedékjoguk miatt aggódnak a migránsok

Weise 2015 októbere és 2016 decembere közt vezette a hivatalt, és szövetségi kormánynak írt jelentéseiben többször arról ír, hogy soha nem látott még ennyire katasztrofális állapotokat egy kormányzati hivatalnál. - írja a 888.hu

Ezeket a meglátásait az akkori német belügyminisztériumnak is jelezte, és egy szóvivő szerint Weise észrevételeit már elkezdték felhasználni a helyzet javítására, ám az tény, hogy az ország bevándorlásügyi rendszerének hírnevét nem fogják egykönnyen tisztára mosni.

OSZD MEG másokkal is!

politika menekültek bevándorlás botrány korrupció merkel


Megtekintések száma: 4517





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet