Belelógatta a lábát a vízbe, valami rejtélyes módon lerágta: megrázó fotók!

2017. augusztus 8., kedd




Sam kanizay nem gondolta, hogy kis híján odalesz a lába, pedig majdnem ez történt. Az eset annyira ijesztő, hogy sokan azóta nem merészkednek abba a vízbe, ahol ez történt.

A melbourne-i fiatalember éppen egy focimeccsről tartott hazafelé, és nagyon fájt a lába. Ekkor döntött úgy, hogy egy kicsit kiül a mólóra, és a tengerbe áztatja a lábát, hátha elmúlik a fájdalom. Bár ne tette volna...

Megdöbbent, amikor meglátta, mi történt: félóra után vértől tocsogva húzta ki a lábfejét a vízből.

Szinte sokkot kapott, és azonnal mentőt hívott, mert nem tudta, mennyire súlyos a sérülése. Soha azelőtt nem tapasztalt vagy látott ilyet. A története futótűzként terjedt el, azóta a helyiek is sokat beszélnek a tengerben lakó húsevő valamiről.

Az eset kapcsán senki sem tudta megmondani, mi lehetett az a rejtélyes valami, ami nemes egyszerűséggel lerágta a férfi lábát. Szerencsére nem szenvedett komoly sérüléseket, inkább látványos felületi sérüléseket csupán.

Sam apja később úgy döntött, hogy megnézi magának az öblöt, ezért egy húscafattal tett próbát, vízbe dobta, majd felvette videóra a történteket. A felvételen jól látszik, hogy a vízbe dobott húsra pillanatok alatt több tucat élőlény vetette rá magát.

Hogy mik ezek a húsevő élőlények?

Egyelőre az internet népe csak találgat. Sokak szerint tengeri tetvek, bébiráják, mások szerint apró medúzalárvák lehettek. 

Az első két elmélet azonban kevésbé valószínű, mivel a tengeri tetvek túl kicsik, hogy ilyen sérüléseket okozzanak, a ráják pedig egyedileg felismerhetők, és azonosíthatók lettek volna.

A legvalószínűbb elmélet - bár még ez sem biztos - hogy parányi és éhes medúzalárvák lehettek.

rejtély megmagyarázhatatlan bizarr ijesztő durva rejtélyes


Megtekintések száma: 96388





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet