Belső piramis lehet egy Chilében felfedezett piramisban?

2017. május 19., péntek




A Kukulkán templomon belül egy újabb piramis rejtőzhet, mely felfedheti az emberiség elfeledett múltját?

Az emberiséggel kapcsolatos egyik legnagyobb felismerést rejtheti aza belső piramis, melyet véletlenül fedeztek fel egy másik, sokkal nagyobb piramis belsejében.

A felfedezést egy amerikai-mexikói kooperációval működő és tevékenykedő régészcsoport tette Chichén Itzában.

Tomográgiai eljárással leképeződéseket vizsgáltak, és néztek át, amikor megdöbbenve tapasztalták, hogy a Kukulkán piramis belső szerkezetében még egy piramisszerű struktúra rejtőzhet.

"Ez egy piramis a belső piramisban" - állították meglepetten, ugyanis a felfedezés szenzációs.

Ez a harmadik piramis, ugyanis még az 1940-es években felfedeztek egy másik, külsőbb részen elhelyezkedő belső piramist a nagyobb piramisban.

időszámításunk előtt 7-800 évvel ezelőtti ez a nagy piramis, melynek belső piramisa még egy titokzatos oltárral is rendelkezik. Állítólag köztes piramisként építették meg, de rengeteg különféle magyarázat van rá, hogy mit is kereshet a piramis belsejében.

Olyan, mint egy matrjoska baba. Elképzelhető, hogy újabb piramisokra bukkanhatnak a belsejében, de más, régebbi piramisok esetében is rátalálhatnak majd hasonlókra.

Óriási titkot fedhetnek fel ezzel, ugyanis egyes elméletek szerint a legbelső piramis egyfajta titkot rejt, méghozzá egy olyan titkot, mely az emberiség múltjával kapcsolatos.

Az összeesküvés elméletek szerint a piramisok mind eszközei voltak valami sokkal nagyobb rendszernek, egyfajta kozmikus transzportációs állomások lehettek, és ma azért állnak többnyire üresen, mert a bennük elrejtett műszereket a földönkívüliek magukkal vitték.

Mások, akik nem hisznek a régmúltban minket látogató idegenekben, azt mondják, hogy a piramisépítés egy bizarr, ma még alig ismert technikája lehetett a belső piramisok megléte.

A világ számos pontján adódik a kérdés: vajon mindenhol ugyanaz a technológia terjedt el? Ha igen, miért, és hogyan?

Ugyanis egyes népeket nem csak földrészek, de évszázadok vagy évezredek választottak el egymástól.

Ha pedig bizonyíthatóan nem egymásról másoltak, akkor mégis, hogyan voltak képesek nagyjából ugyanolyan mintára létrehozni ezeket a hatalmas építményeket?

Ha nem az égből érkező idegenek tiszteletére, és más rejtett célokkal, akkor jelenleg ezen építmények léte teljességgel megmagyarázhatatlan.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ősi idegenek ősi tudás maják piramisok ősi technológia


Megtekintések száma: 253854





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet