Bennfentesek szerint hátborzongató titkok a nevadai sivatag titokzatos 6-os körzetről

2021. február 5., péntek




Kevesen tudják, de az elmúlt időkben a legendás 51-es körzet mellett – alig 19 km-re tőle - egy viszonylag új, rejtélyes tevékenységeket folytató bázis kezdte meg titokban működését a kietlen nevadai sivatag kellős közepén. Pontos céljáról szinte semmit sem tudni, mert a minisztérium nem nyilatkozik.

A 6-os körzetről nagyon keveset tudni. Még annyit sem, mint legendás elődjéről az 51-es körzetről, ahol állítólag idegen technológiát tárolnak és kísérleteznek vele, de egyes korábban ott dolgozó személy tanúvallomása szerint idegen lények is dolgoznak a bázison.

A térségben található Yucca Airstrip repülőteret az amerikai Védelmi Minisztérium és a Belbiztonsági Minisztérium közösen használja. Hogy pontosan mire, arról senki sem akar nyilatkozni.

51-es körzet, a nagy előd volt...

Az első, ténylegesen szupertitkos és idegenekkel kapcsolatba hozott bázis az 51-es körzet volt, melyet nagy valószínűséggel senkinek sem kell bemutatnunk.

A bázist a legnagyobb titoktartás közepette, 1955-ben nyitották meg. (A második világháború idején is működött itt egy kevéssé jelentős katonai objektum.) Az 51-es körzet létrehozását elrendelő okiratot maga Dwight D. Eisenhower elnök írta alá.

A Roswellben történt hírhedt incidens után kapott csak igazán komoly szerepet ez a titkos bázis.

A földönkívüliek látogatásában hívők azt feltételezik, hogy a balesetet szenvedett idegen űreszköz tanulmányozásából nyert ismeretek alapján az 1960-as években itt fejlesztettek ki több, a számítástechnikát forradalmasító technológiát.

2013-ban azonban végleg lelebbent az a bizonyos fátyol, ugyanis 2013. augusztus 17-én a CIA egy szigorú titkosítás alól feloldott dokumentumban hivatalosan is elismerte, hogy létezik az amerikai kormányzat által mindaddig eltagadott, titokzatos 51-es körzet.

Már eleve a tény, hogy eddig tagadták megkérdőjelezi a kormányzati szervek és a titkosszolgálat hitelességét, valamint szándékát az ügyben. Sokak szerint a modern technika fejlődésével lényegében kénytelenek voltak elismerni, hiszen már a műholdfelvételeken is egyre részletesebben látni lehetett a komplexum külső részein folyó tevékenységeket.

Sokan úgy tekintenek a hatos körzetre, mint az 51-es körzet utódjára. Praktikus a kormány számára, hiszen – jelenleg – nincs annyira szem előtt, mint elődje, és sokan nem is tudnak róla, hogy létezik

Túl nagy figyelem összpontosul már az 51-es körzetre, és egyes híresztelések szerint az ott tárolt, idegenekkel kapcsolatos technológiát, alkatrészeket, fegyvereket a hatos körzet földalatti komplexumaiba szállították át.

Az 51-es körzet környékén látták ezt a kamiont egy fekete, sötétített ablakú kormányzati autókból álló konvoj kíséretében. Az 51-es körzet környékén látták ezt a kamiont egy fekete, sötétített ablakú kormányzati autókból álló konvoj kíséretében.

A túl nagy hallgatagság a sajtónak is gyanús lett, és több újság és médium is rákérdezett az ügyre, így a kormány már kénytelen volt valami csontot dobni nekik.

Egy amerikai lapnak Darwin Morgan, az USA Nemzeti Nukleáris Biztonsági Hivatalának szóvivője azt nyilatkozta, hogy különféle érzékelők tesztelése folyik a hatos körzetben, a további kérdések elől viszont kitért.

Egy, a Yucca-hegységbe tervezett nukleáris hulladéktároló biztonságosságáról értekező 7500 oldalas könyv úgy hivatkozik a 6-os körzetre, mint „légi műveleti területre. Vajon idegen csészealjakat tesztelnek ott? Vagy az idegen csészealjak technológiája alapján kifejlesztett nullponti energiával hajtott légi járművet?

Egy biztos, a biztonság bár érthető egy ilyen létesítmény esetében, talán picit indokolatlan. A bázis környéke ugyanis szinte hermetikusan el van zárva a külvilág elől.

A légtere nagyon szigorú védelem alatt áll, és jogukban áll bármit porrá lőni, ami figyelmeztetés nélkül belép az adott területre.

A műholdaknak is meg van tiltva, hogy felvételeket készítsenek a komplexumról.

A Google Earth program keretében azonban mégis készült néhány nem sokat mutató kép a hatos körzet területéről, ezek azonban szinte semmit sem mutatnak.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók földönkívüliek összeesküvés titkos katonai bázisok idgeenek idgeen hatos körzet


Megtekintések száma: 175165





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet