Beton helyett forradalmi megoldást találtak ki Kínában a lakóházak építésére! Hamarosan jönnek a bambusz lakóépületek!

2016. december 7., szerda




Vége a betonból készült szilárd és rugalmatlan házaknak. A kínaiak egy új építési technológiával és anyaggal szeretnék forradalmasítani az építőipart, és a környezetet! Kína megint egy lépéssel a világ előtt jár valami újszerűben?

Egy lépéssel a világ előtt

Kínában szeretik az innovációt. Mondhatnánk azt is, hogy náluk ez egyfajta tradíció is, hiszen a világtörténelem folyamán már az ókortól kezdve számos dologban előrébb tartottak, mint Európa, vagy Amerika.

Ezt az előnyüket továbbra is fenntartva Kína az utóbbi években számos technológiai és technikai újításba kezdett. Különféle újszerű, eddig nem ismert technológiákon alapuló elektronikus berendezéseket kezdtek fejleszteni, és a hírek szerint most az építőipart is meg szeretnék reformálni.

Méghozzá igen különleges módon, melynek a környezetszennyezés ellen harcolók, és aktivisták különösen örülni fognak.

Csökkentheti a szmog kialakulását

Arról van szó, hogy Kína nem csak zöldebbé, de sokkal természetesebbé szeretné tenni a jövő városainak képét.

A Penda nevű cég által kitalált koncepció nem csak a város képét teszi szebbé, de növeli az oxigén termelődését is majd a jövőben. Így látványosan fel lehetne venni a harcot nem csak a légszennyezéssel, mely Kínában már súlyos méreteket öltött, d vissza is lehetne szorítani.

Ezzel ugyanis el lehetne érni, hogy a városok, nagyvárosok felett kevésbé gyakran alakuljon ki fullasztó szmog felhő, mely így is évről évre több ezer ember halálát okozza az országban.

Forradalmi bambusz lakóházak

A cég a 2015-ös Beijing Design Weeken mutatta be a különleges bambusz épület kisebbik változatát. A Rising Canes – azaz Emelkedő nádak - nevet viselő épület 2016-ban elnyerte az A’Design díjat a tervezői kategóriában.

Persze a választás a bambuszra, mint alapanyagra nem csak azért esett, mert természetes, és ott nagyon sok is van belőle, hanem mert használatának régi hagyományai vannak a kínai építészetben és mert korunk építészeti technológiái szinte teljes mértékben mellőzik.

Ezek az épületek azért is forradalmiak, mert szinte csak természetes anyagokat tartalmaznak, és még szögekre sincs szükség az épület stabilan való egyben tartásához.

Az emeletek alapját egymáshoz kötözött, párhuzamos rudak adják. A szinteket pedig szerteszét ágazó, a padlótóból meredeken dőlő szögben induló támoszlopok tartják.

Hogy a zöld gondolatot még jobban hangsúlyozzák, a tervek szerint rengeteg zöldellő növénnyel lehet díszíteni, befedni ezeket a bambuszházakat, melyek még egy komolyabb földrengést is kibírnának.

Sokkal jobb levegőt teremthetnének az ilyen épületekből álló lakónegyedek a súlyosan légszennyezett területeken.

A vállalkozás a tervek szerint 2023-ra építene egy nagyobb verziót Peking külterületén, mely 20.000 embernek adna első körben otthont. Ha ez a koncepció tényleg beválik, később Kína több városában és vidékén elterjedhet a forradalmi megoldás, mely jobbá teheti a világot, legalábbis annak levegőjét.

tudomány környezetszennyezés érdekes érdekesség zöldenergia


Megtekintések száma: 21342





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet