Biohackerek szabadíthatják rá a legnagyobb veszélyt a bolygóra?

2017. november 18., szombat




A CRISPR technológiát használják, ha valaki nem állítja meg őket, komoly baj lehet!

Lehet, hogy az emberiség napjai meg vannak számlálva?

Sokak szerint egyre inkább ez lehet a helyzet, ugyanis egyes génmódosítási technológiák és technikák már gyakorlatilag bárki számára elérhetők.

Ez addig nem is lenne baj, ha csakis és kizárólag etikus biológusok és kutatók élnének közöttünk. De sok közöttük a hozzá nem értő, laikus, csak kísérletezgetni vágyó is.

Még rosszabb esetben olyan emberek kezébe is kerülhet, akiknek kifejezetten gonosz szándékaik vannak, és akár egy halálos organizmust is előállíthatnak ezekben a CRISPR minilaborokban, melyekhez szabadon lehet gyakorlatilag hozzájutni, mivel rés van a törvényi szabályozáson.

Az alig néhány éves géneditálási technikával az extra DNS pontosan oda épül be, ahová a génmérnök szeretné, és még sok más dolgot lehet vele művelni.

Ez elképesztő távlatokat nyithat, és megjelenhetnek rövid időn belül a biohackerek, akik vagy saját testüket módosíthatják, vagy egy közvetett vírushordozón keresztül egész tömegeket.

Akár komplett városokat írhatnak ki, vakíthatnak meg, vagy tehetnek daganatossá.

Riasztó jövőképet látnak egyes kutatók, mivel szerintük nincs szigorúan szabályozva, hogy ki vehet ilyen génmódosításra alkalmas minilabort és készletet.

A társadalomban ma is élő félelmek sok esetben már rég túlhaladott módszerekhez kötődnek, miközben az új technológiákkal kapcsolatos valódi és jogos kérdések gyakran nem tudnak a felszínre kerülni.

Sajnos ez egyfajta bioterrorizmusnak is megágyazhat. Mind szinte minden, ez is egy komoly fegyverként lesz használható a jövőben, így meg kellé akadályozni, hogy illetéktelenek kezébe kerüljön.

Ezzel ugyanis rossz szándékú emberek kezében pokoli fegyverré válhat...

Végső soron olyan szuperbaktériumot vagy egyéb organizmust hozhatnak létre egy ilyen CRISPR technológiával, mely az emberiségre és az egész élővilágra rászabadulhat, és elpusztíthat mindent a bolygón...

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia hihetetlen genetika kataklizma crispr


Megtekintések száma: 24191





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet