Bizarr égi jelenséget és robotot filmezett egy biztonsági kamera

2016. október 8., szombat




Egy rendkívüli fotósorozat készült el alig egy perc leforgása alatt, melyeken egy égen repülő ufó tűnik fel, valamint a kamera közvetlen közelében egy robot szerű mesterséges tárgy is. Mindkét objektum később úgy tűnik el, mintha elnyelte volna őket a föld.

Hihetetlen felvételeket készített egy kamera alig 60 méterre egy férfi házától. Több különböző fotó a bizonyíték arra, hogy valami különös elrepült az égen.

És ez még nem minden. A felvételen megjelenik ugyanis egy nagy tárgy is, mely első ránézésre valami robotféle, egyértelműen fémből készült szerkezet.

A következő másodpercekben ez a hatalmas szerkezet eltűnik a felvételről, mintha sosem lett volna.

A felvételeken egyértelműen látszik, hogy az égen repülő valami túl nagy ahhoz, hogy madár legyen, de valószínűleg nem is repülő, hanem valami más lehet.

A felvételen egyik pillanatban felbukkanó, majd eltűnő robotikus valami pedig még rejtélyesebb, mert erre senki sem talált semmilyen magyarázatot.

Még az sem egyértelmű, hogy van-e kapcsolat a két jelenség között, bár sokan azt sejtik, hogy nem véletlen, hogy ezt a két furcsaságot egyetlen fotósorozaton látni.

Az égen megjelenő valaminek egyáltalán nincs sem vadászgép, sem utasszállító alakja. A férfi hozzátette, hogy szerinte a katonai repülőgép is kizárva, mert azok nem szoktak ennyire alacsonyan repülni.

A második, titokzatos tárgy egy fémes valami lehet, erről aztán végképp senkinek nincs fogalma, hogy mi lehet. Jól megfigyelhetők a barázdák a sötét objektumon, de hogy pontosan mi lehet, nem tudni. 

Annyi bizonyos, hogy az egyik percben még ott van a képeken, a követezőben pedig már hűt helye. Talán az idegen űrhajó egy darabja? Egy idegen életforma által irányított robotikus szerkezet?

ufó ufók idegen idegenek összeeesküvés


Megtekintések száma: 136838





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet