Bizarr jelenség az óceánon: ahol világok válnak ketté!

2018. július 4., szerda




A róla készült videót világszerte millióan látták. Megdöbbentő, mire képes a természet. Vagy intelligens tervezés eredménye?

Amikor először járt arra hajós, nem akart hinnia sezmének, és az egész legénységet sokkolta.

Sokáig nem is ismertek olyan folysamatokat - sme légkörit, sem felszínit - mely ilyet tudna létrehozni. Óriási rejtély övezte tehát ezt a bizarrnak ható anomáliát.

Évtizedeknek ugyan nem, de éveknek kellett eltelnie ahhoz, mire a tudomány részben tudott magyarázattal szolgálni arra, amit az alaszkai öbölben megfigyeltek.

Az itt található óceáni terület ugyanis elválik egymástól.

Ez az elkülönülés szinte festői, mintha csak egy vonalat húzott volna a teremtő a két víztömeg között. Aligha lehet elsőre elhinni, hogy ez egy természetes jelenség.

Sokan ezért még ma is egyfajta bizonyítékként tekintenek rá, az intelligens tervezésre vonatkozóan.

De mi a magyarázata? Miért hitták nagyon sokáig egyfajta természetfeletti jelenségnek?

Szemmel láthatóan határolódik el egymástól a halványabb kék, és a sötétebb víztömeg. Több feltételezés is született, de minden bizonnyal a legvalószínűbb a különböző szintű sótartalom.

A Csendes-óceán vízének magasabb a sótartalma, míg a világosabb színű Jeges-tenger a gleccserek olvadása következtében nem annyira sós, és sokkal tisztább is.

A két óceán eltérő mennyiségű sótartalma következtében gyakorlatilag lehetetlen, hogy összekeveredjen.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély érdekes hihetetlen rejtélyek bizarr


Megtekintések száma: 64946





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet