Bizarr, lassan mozgó fekete masszát filmeztek egy repülőjárat ablakából!

2018. március 26., hétfő




A szokatlan fekete furcsaság végig követte az utasszállítót, utasok tucatja volt szemtanúja az egésznek!

Senki sem tudja, mi lehetett az a bizarr sötét massza, ami kilométereken keresztül lassan vánszorgott a horizonton, és közben az utasszállító nyomában volt egy darabig.

A jelenség több utasnak is feltűnt, mire valaki úgy gondolta, hogy ezt talán érdemes lehet lefilmezni.

Ekkorra még többen figyelték az eseményeket, és az információk szerint a pilótáknak is feltűnt a szokatlan anomália, melyet a radar nem mutatott, mégis mindenki látott.

Az esetről készült videó kikerült a netre, azt tudni, hogy 2018 márciusában készülhetett.

A helyszín pedig a Törökország feletti légtér.

Rengeteg elmélet látott már azóta napvilágot arról, hogy mi lehet. Egyesek szerint földönkívüliek, vagy valamiféle anyahajó, mely lassan mozog.

Mások szerint egy nagyon erős kondenzcsíkot, vagy valamiféle füstöt húzó másik légijármű lehetett, de akadnak olyanok is, akik szerint ez egy élő organizmus volt.

Léteznek ugyanis arról teóriák, hogy a Földünk légkörében már évtizedek óta amorf, alaktalan idegenek laknak, melyek képesek a dimenziók között közlekedni.

Szerinted mi az igazság?

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség megmagyarázhatatlan ufók összeesküvés


Megtekintések száma: 81281





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet