Bizarr lényt kaptak lencsevégre Sydney egyik temetőjében

2015. december 17., csütörtök




Különös, amorf alak, és nyöszörgések a sírkövek között. Szellemet örökíthettek meg a temetőben?

Sydney nyugati részén egy temetőben paranormális megfigyelők egy különös anomáliát kaptak lencsevégre. A temető, ahol az eset történt, állítólag kísértetek lakják, és rendszeresen tapasztalni más furcsaságokat is.

A négy kutató az egyik ott töltött éjszaka során vette észre azt a kísérteties alakot, melyet képen is megörökítettek. William Lawson felfedező sírjánál jelent meg, majd később gyorsan továbbállt.

Karjai és lábai voltak, és egy pillanatra azt hittük, hogy felénk tart.

A vezető szakember, Kelly Ryan beszámolója alapján egy nyöszörgő hangot hallottak az egyik sírkő mögül. Nem állítják, hogy egy ember szelleme volt, csupán azt, hogy egy olyan anomáliának voltak szemtanúi, amire még biztosan nincs magyarázat.

szellem-a-temetoben

Egy másik férfi azt állítja, hogy korábban a temető ezen részén készítettek róla fotót, és az egyik képen rajta volt egy rejtélyes figura, mely éppen mögötte állt. Azóta annyira fél, hogy nem ment a temető környékére.

james-williamsA temető sötét múltja számos titkot rejt, melyek hamar ki is derültek némi kutakodás után. A korabeli dokumentumok és feljegyzések szerint ugyanis a temetőt már régóta kísérti egy bizonyos angol úriember, James Willis szelleme. 

Willis 1834-ben született. Külön érdekes, hogy Willis anyja a Willis sírjától nem messze álló fa alá lett eltemetve, ahol többször észlelték az alaktalan lényt.

Nem tudni miért kísért, és hogy valóban James Williams szelleme-e, de egy biztos. Számtalan megmagyarázhatatlan esemény történik a temető ezen részén. 

A paranormális kutatócsoportok gyakran számoltak be arról, hogy bár feltöltött kamerákkal és gépekkel érkeztek a helyszínre, valami pillanatok alatt lemerítette azokat.

Az éj sötétjében elsuhanó amorf alakokról, és az általuk kiadott földöntúli hangokról nem is beszélve...

paranormál kísértet szellem szellemek kísértetek


Megtekintések száma: 20300





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet