Bizarr: Marokkóban aratják a ködöt?

2017. február 2., csütörtök




A cím nem elírás, az észak-afrikai országban hatalmas hálókkal gyűjtik be a ködöt.

Minden vízcsepp számít

A marokkóiak tökélyre fejlesztettek egy első hallásra abszurdnak, már-már bizarrnak tűnő technológiát. Arról van szó, hogy mivel a terület igen száraz, és a jövőben egyre szárazabbá válik, minden vízcseppre szükségük van.

Éppen ezért megtanulták szó szerint learatni a ködöt. A cím tehát nem elírás, egy létező technológiáról van szó, melyek ők fejlesztettek ki.

A globális felmelegedésnek, részben pedig a terület természetes éghajlatának „köszönhetően” nem áll rendelkezésre elég víz Marokkóban, és alapvetően egy igen száraz területe a bolygónak, mely folyamatosa vízkészlet hiánnyal küzd.

Sokáig nem találtak megoldást a problémára, pedig már a maradék szárazföldi vizeket is megpróbálták valahogyan becsatornázni a rendszerükbe, de ez csak kevés sikerrel kecsegtetett számukra.

Aztán jött a nagy ötlet, aminek az ország nagy hasznát vette, később pedig az egész világ rászorulhat.

Learatják a ködöt

Miről is van szó? Arról, hogy hatalmas hálókerítésekkel állítják meg a ködöt, melyek a levegőből kigyűjtik a vízcseppeket.

Az így begyűjtött víz ráadásul nem csak extra a meglévő vízkészletek mellé, hanem rendkívül tiszta, jó minőségű ivóvíz, ami szintén nem hátrány.

Az Atlasz-hegység mellett területek az ország legszárazabb vidékei közé tartoznak, ahol szó szerint kincs a víz, a német technológián alapuló ködfogó hálókkal viszont egy nap alatt akár 6000 liter kristálytiszta vizet is be lehet gyűjteni a levegőből.

A technológia állítólag annyira hatásos, hogy hosszú távon használni fogják, és már használják is egy ideje, és ugyan nem teljesen oldotta meg ez sem a vízkészlet problémáját, de jelentősen javított rajta.

Világszerte elterjedhet

Annak valószínűleg mindenki örül, ha egy ilyen remek technológia elterjed a világban, annak viszont kevésbé fogunk örülni, hogy milyen apropóból. Ugyanis a Föld melegedése következtében valószínűleg mindenhol egyre szárazabb lesz a levegő és a vidék.

Ez pedig azt jelenti, hogy minden országnak szüksége lesz előbb vagy utóbb ilyen hálókra, melyekkel rengeteg vizet lehet majd kinyerni a levegőből.

Sőt, később már ez sem lesz elég, és ezt a technológiát is még tovább kell majd fejleszteni, hogy a fenntartható populációk életszínvonala ne romoljon le. A komoly vízhiány ráadásul a jövőben háborúkhoz vezethet, amit az emberiség minden áron szeretne elkerülni, mert az csak tovább rontana a helyzeten.

tudomány technológia technika érdekes érdekesség


Megtekintések száma: 46910





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet