Bizarr szanszkrit irat kerül elő, mely az idegenek létét támaszthatja alá?

2017. május 1., hétfő




Az irat nyíltan ír arról, hogy hogyan kell embernek lenni, és olyan, mintha egyfajta útmutató lenne földönkívüli lények számára.

Megdöbbentő dolog került elő, mely az igenekkel kapcsolatos kutatások fontos részét képezheti. Arról van szó, hogy egy bizonyos több ezer éves szanszkrit irat arról ír, hogyan kell embernek lenni.

Ez pedig előrevetítheti, hogy a múltban valóban nem csak emberi lények éltek itt a Földön.

Arról van szó, hogy 9 olyan pontot ír le ez a dokumentum, mely mind azzal kapcsolatos, hogyan legyünk emberek.

A szkeptikusok inkább úgy értelmezik az iratot, mint valami mentális útmutatás, azonban a paleoasztronautika hívei szerint ezek egyértelmű utasítások földönkívüliek számára.

Persze nagyrészt általánosságokról szól, azonban a bizarr elmélet szerint az idegenek agya teljesen máshogy működik, ezért mivel szociális viselkedésük teljesen eltér a miénktől, emberalakot öltve is kitűntek az emberek közül.

Ezért hozhatták annak idején létre ezt az iratot, melyben leírják, hogy mik az emberré válás, és az emberség legfőbb mozgatórugói.

Ebben többek között a legelső pontban az is le van írva, hogy a legelején kapunk egy testet, melyben le kell élnünk az életünket. Ez a plaeoasztronautika hívei szerint arra is utalhat, hogy az idegenek kaptak egy emberi testet, amiben el kellez vegyülniük közöttünk.

Mindezt több ezer évvel ezelőtt.

Rengeteg egyéb mélyen szántó igazság is van ebben a9 pontból álló szanszkrit iratban, azonban elképzelhető, hogy a többi már egyfajta kódolt üzenet, mint az, hogy mások csak saját magad, saját értéseid tükrei.

Ebből a dokumentumból voltak képesek megérteni az idegenek, hogy hogyan működik, vagy legalábbis hogyan kellene működnie az emberi léleknek, az egyénnek, így kevésbé voltak felismerhetőek az emberbőrbe rejtőzött idegenek, és nem lehetett a későbbiekben kiszúrni őket a viselkedésük alapján.

Hogy ebben mennyi igazság van, azt nem tudni.

Mindenesetre nagyon érdekes az elmélet, és talán lehet benne némi logika.

Szerinted?

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek összeesküvés ősi idegenek ősi tudás


Megtekintések száma: 44657





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet