Bizarr, több méter magas entitás jelent meg a kamera előtt, mindenkit sokkolva!

2017. szeptember 5., kedd




A jelenségre azóta sincs magyarázat, csak rengeteg felmerülő kérdés: idegenek látogatnak minket a proxima b-ről?

Egy sokkoló felvétel valami olyasmit mutatott meg a világból az emberiség számára, ami újragondolásra késztet sok kutatót azóta is.

Ha ugyanis azt látjuk rajta, aminek valójában tűnik az egész, akkor már 2012-ben bebizonyosodhatott, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben.

Egy Kínában készült feltételen ugyanis egy olyan, több méter magas entitás tűnik fel, mely egy humanoid szerű alaknak tűnik.

A felvételt rengeteg ufológus és szakértő vizsgálta már meg, azonban nem tudták róla egyértelműen megállapítani azt sem, hogy hamisítvány, sem azt, hogy valódi-e.

Olyan, mintha maga a lény teljesen átlátszó lenne, és csak bizonyos árnyékait lehetne látni.

Sokak szerint nem más entitás lehet, mint egy igazi földönkívüli lény a proxima b-ről. A proxima b bolygója ugyanis minden ismeretünk szerint lakott.

Egyes magukat belső forrásnak hívő névtelen informátor szerint a proxima b létezéséről a NSA már évtizedek óta tud, és fel is vették már velük a kapcsolatot, melynek folyományaként ezek a lények a Földre is lelátogatnak.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés bizarr


Megtekintések száma: 54792





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet