​Bizonyíték a Nibiru létezésére: emiatt sodródhatott a külső Naprendszer régiójába a halálhozó égitest

2020. január 17., péntek




Csillagászok megdöbbentő eredményeket mutattak be.

Csillagászok szerint egykor egy ötödik óriásbolygó is keringhetett a naprendszerünkben – legalábbis erre utalnak azok a számítógépes szimulációk, amelyek segítségével megpróbálják lemodellezni a Föld és bolygószomszédjainak evolúcióját

. De hova tűnhetett ez a titokzatos óriás?

És hogyan szakadhatott ki a nap gravitációs mezejéből?

A Torontói Egyetem csillagászai úgy gondolják, sikerült megfejteniük ezt a nem mindennapi rejtélyt, szerintük egy másik gázóriás lökhette ki a bolygót a naprendszerből.

A két égitest valószínűleg túl közel sodródott egymáshoz: ez okozhatta az interplanetáris dulakodást.

Nyilvánvalónak tűnik, hogy egy óriásbolygót csak egy másik óriásbolygó lódíthatott ki a pályájáról.

De vajon a Jupiter vagy a Szaturnusz volt a ludas?

A tudósok megvizsgálták a két bolygó holdjainak viselkedését, és arra jutottak, hogy az előbbi lehetett a bűnös.

„Úgy találtuk, hogy csak a Jupiter lehetett képes úgy kilökni az ötödik óriást [a naprendszerből], hogy közben megtartotta a Kallisztót (a Jupiter egyik legnagyobb holdja, a szerk.)”

– írta egy, az Astrophysical Journalban megjelent tanulmányban Ryan Cloutier, az egyetem egyik asztrofizikusa.

Sokak szerint egy egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a Nibiru valóban létezett.

A Nibiru nem más, mint az a halálhozó bolygó, mely alapjaiban változtatja majd meg a Földet, és eltörölhet valamennyi életet a felszínről, próféciák szerint vagy nagyon közel halad el hozzánk, vagy keresztezi is a pályánkat.

A kilencedik bolygó bizonyítékai mind arra mutatnak, hogy a határán van az emberiség annak, hogy igazolja a Nibiru legendát, amit a sumerok már több ezer évvel ezelőtt agyagtáblákba véstek.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány nibiru


Megtekintések száma: 52674





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet