A Föld köpenye sokkal rejtélyesebb, és bizarrabb összetételű lehet, mint gondolták. A mostani felfedezések alapvetően bizonytalanítanak el minket és a tudományt sok mindenben.
Az új évezredbe lépve rengeteget megtudtunk a környezetünkről, és Földünkről. Meghódítottuk a Holdat, és már célkeresztben vannak más égitestek is.
Ennek ellenére a Föld belső szerkezetéről olyan keveset tudunk, mint semmiről. Bizonyos értelemben a világegyetem legtávolabbi nebuláról többet tudunk, mint a földkéreg alatt meghúzódó világról.
Nemrégiben meggyőző bizonyítékokat tártak a világ elé, mely azt sugallta, hogy a Föld mélyén egy rejtett, nagy kiterjedésű óceán található.
A tudósoknak most ezt a sejtést sikerült még jobban megerősíteniük. Ugyanis olyan nyomokra bukkantak, melyek alátámasztják azt, hogy a Föld köpenyének középső részén nagy mennyiségű víz található.
De mégis, hogyan lehetséges ez, mikor a köpeny olvadt kőzetből áll, mely képlékeny, és több ezer fokos?
Eleinte úgy gondolta a tudomány, hogy a Föld magjához közeledve ugye egyre forróbb a talaj, és a rétegek. Ezek pedig nem teszik lehetővé, hogy víz tartósan fennmaradjon ebben a közegben.
Azonban ezt soha nem sikerült bebizonyítani, mivel senkinek sem sikerült lefúrnia a mélybe, és nem álltak rendelkezésünkre különféle technológiák, melyekkel ma már egy bizonyos mértékig betekinthetünk a föld alá.
Kimutatták, hogy a köpeny képlékeny folyamában rengeteg, több ezer kilométeres kiterjedésű, kikristályosodott mező léteik, melyek olyan ásványokból állnak, melyek nagy mennyiségű vizet képesek megkötni és magukba zárni.
Ezeket az ásványokat végül szintetikus úton előállították, és egy kísérlet keretében szimulálták hogy abban a környezetben, ahol ezek a földköpenyben jelen vannak, magukba tudják-e zárni a vizet.
A kísérlet sikerrel zárult, így bebizonyították, hogy Földünk egy hatalmas, zárt óceánt rejt több száz kilométer mélyen.
Még azt is kiszámolták, hogy mekkora mennyiségű vizet tudnak ezek az ásványi mezők és kristályos tömörülések magukban tartani, és ezek alapján azt állapították meg, hogy a mélyben az összes felszíni vízkészlet többszöröse lehet elrejtve.
A bejelentés már biztos, de még azért óvatosak a szakemberek, és elmondták, hogy újabb teszteket és vizsgálatokat fognak lefolytatni.
A felfedezés nagyon sok mindent átírhat nem csak a geológia tudományában, de akár az iskolákban tanított könyvekben is.
OSZD MEG másokkal is!