Bolygó a külső Naprendszer peremvidékén: mindent újra kell értelmeznünk!

2018. október 5., péntek




Eddigi elképzeléseink szerint a Naprendszer bolygókon túli területe hideg, sötét és üres. De úgy tűnik, hogy egzotikus és extrém objektumok sokaságát rejti.

Alaposan felbolygatta a Naprendszerről kialakult képünket, hogy kutatók hatalmas távolságra lévő törpebolygót fedeztek fel:, amely a Goblin nevet kapta. Az újonnan felfedezett törpebolygó átmérője a becslések szerint mindössze 300 kilométeres és egy nagyon megnyújtott körpályán kering.

Elképzelhetetlenül távol kering tőlünk. 

Legközelebbi helyzetében 2,5-szer távolabb van a Naptól, mint a Plútó. Legtávolabbi helyzetében pedig a Naprendszer legkülső peremére jut, csaknem 60-szor távolabb, mint a Plútó, így 40 ezer évre van szüksége ahhoz, hogy megkerülje a Napot.

Keringési pályája 99 százalékában túlságosan halvány ahhoz, hogy látható legyen.

Hivatalosan a 2015 TG387 megjelölést kapta, a 2015 a felfedezés évére utal.

Ez a Sedna és a 2012 VP113 jelű égitest után a harmadik törpebolygó, amelyet a külső Naprendszerben találtak. Közel három évet vett igénybe, hogy meghatározhasság pályáját és méretét. A három felfedezett törpebolygó pályájából úgy tűnik, hogy csoportosultak, ami arra utalhat, hogy egy nagy, ismeretlen objektum terelte őket össze.

A csillagászoknak ez a kilencedik, szuperföld méretű bolygó létét sugallja.

A csillagászok szinte véletlenül, egy lehetséges nagy tömegű planéta, a kilencedik bolygó utáni kutatás során fedezték fel, amely a feltételezések szerint messze a Plútó mögött keringhet az Oort-felhőben. A bolygó létezésére annak gravitációs hatása utal, amely a Goblinra is hatot.

Ez ismét megerősítette a csillagászokat abban, hogy létezik a kilencedik bolygó.

A hawaii Mauna Kea vulkánon működő japán Subaru teleszkópnak köszönhető a felfedezés. 

A szunnyadó vulkánon felépített nyolc méter lencseátmérőjű műszer a világ egyetlen teleszkópja, amely képes a Naprendszer külső régióiban felvételeket készíteni, miközben elég széles látómezővel rendelkezik.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 7678





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet