Börtönbüntetés helyett egészségügyi ellátást kapott az Iszlám Állam harcosa Svédországban...

2019. március 4., hétfő




Botrány... a nyugati országok a vesztükbe rohannak ezzel a "beteg" ideológiával?

Az Iszlám Állam territoriális jellegének megszűnésével egyre több dzsihadista tér vissza Nyugat- és Észak-Európába. 

A Közel-Keleten kiképzett gyilkosok különösen nagy aktivitást mutatnak Svédországban: a svéd titkosszolgálat, a Sapo szerint már nagyjából 150-en tértek vissza a skandináv államba, ahol illegális, földalatti mecsetekben hirdetik a szélsőséges nézeteiket, próbálnak újabb terroristákat toborozni.

Egyikük, a 28 éves Khaled Shahadeh azonban nemcsak hogy „hazatért”, a szíriai harcokban megsérült vállát egy állami kórházban kezeltette, majd a felépülése után ismét a Közel-Keletre utazott, hogy az Iszlám Állam katonájaként harcoljon.

Khaled Shahadeh (balról az első) harcostársaival.

A muszlim férfi ügye nagy port kavart az északi országban, Thomas Lindén, a svédországi orvosok etikai tanácsának elnöke ugyanakkor nem érzi úgy, hogy a kollégái hibáztak volna.

Mindenkit ellátunk, a gazdagokat és a szegényeket éppúgy, mint a börtönben raboskodó gyilkosokat. 



Az egészségügyi ellátás megvonása nem lehet a büntetés eszköze”

– kommentálta az esetet Lindén.

A legtöbb kritika azonban nem is magát a kezelést érte, hanem azt, hogy a svéd hatóságok hagyták, hogy a férfi visszatérhessen a Közel-Keletre.

Khaled Shahadeh meggyógyítása egyébként nem példa nélküli, 2015-ben egy, ugyancsak az Iszlám Állam kötelékében harcoló török állampolgár kapott egészségügyi ellátást a hazájában, hogy aztán a regenerációt követően visszatérhessen Szíriába.

Szerintetek is botrány?

OSZD MEG másokkal is!

érdekes politika


Megtekintések száma: 35027





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet