Borzalmas veszélyekre figyelmezteti Magyarországot az ENSZ!

2018. július 19., csütörtök




Vajon kivédhetjük?

Öt kontinens 113 országáról – köztük Magyarországról – adott ki kockázati jelentést az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete az állatok és a növények egészségére a következő negyedévben leselkedő veszélyekről. 

Ezek a kockázati tényezők nehezítik az élelmiszerbiztonság garantálását is.

Magyarországról az afrikai sertéspestis kapcsán esik szó az online kiadványban, amelyben

a szakértők további fertőzéseket valószínűsítenek és azt, hogy a betegség Szlovákia felé terjed tovább.

A terjedés három fő forrása:

  • az élő állatok vándorlása,
  • a hústermékek exportja és
  • a vadon elpusztult fertőzött állatok,

utóbbinál még az évszakok változása sem jelent akadályt a vírusnak.

A H5N8 HPAI típusú madárinfluenza először 2016 májusában bukkant fel Kínában. Agresszív természetét mutatja, hogy júniusra Oroszországban, októberre pedig Belgiumban, Horvátországban, Magyarországon és Lengyelországban is találtak fertőző vadmadarakat.

A beszámoló szerint további 30 nyugat és kelet-európai országban jelentették a vírust,

idén a fertőzés elérte Bulgáriát és Olaszországot is, és a helyzet rosszabbodhat a nyár végi hónapokban.

Egy másik madárinfluenza altípus (H5N6 HPAI) szélesebb európai terjedése sem kizárható, ami veszélyt jelenthet a házi és vadonélő madarakra egyaránt. 2017 decembere óta 9 európai országból érkezett riasztás (Dánia, Finnország, Németország, Írország, Hollandia, Szlovákia, Svédország, Svájc, az Egyesült Királyság és Észak-Írország).

A szakértők szerint a vírus terjedésének intenzitása csökken a mérsékeltebb időjárásnak köszönhetően.

Nem szabadul meg Európa a szarvasmarhákat érintő bőrcsomósodáskórtól sem idén. 

Eddig olyan országokban diagnosztizálták a betegséget (Albániában, Görögországban, Montenegróban, Oroszországban, Szerbiában és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságban), ahol az éghajlati tényezők kedveznek a kórnak.

A gazdasági károkat enyhíthetik a különböző védőintézkedések, például a védőoltások.

A következő negyedévben komoly gondot okoznak majd a szúbogarak Kelet-Európában, főként Fehéroroszország és Ukrajna fenyőerdeit károsítva. 

A helyzet várhatóan romlani fog a nyári kánikulában, ezért nagy erőkkel folytatni kell majd a kártevők elleni védekezést, nyomon követve mozgásukat és erdőgazdálkodási intézkedésekkel, mint a fertőzött fák kivágása és elszállítása.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen magyarország egészség figyelmeztetés felhívás veszély


Megtekintések száma: 21846





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet