A Nature kritikája ünnepli a könyvet, ami bemutatja, hogyan mentette meg Johannes Kepler növényekkel gyógyító anyját, Katarinát a boszorkányként való elégetésről. Azonban, mint Nicolas Culpeper neves angol orvos példája is mutatja, a 17. században a férfiak esetében is veszélyes foglalkozásnak minősült a gyógyítás.
[dropcap]A[/dropcap] napokban jelent meg a Cambridge-i történelemprofesszor, Ulinka Rublack könyve – A Csillagász és a Boszorkány, The Astronomer and the Witch – , címlapján a magabiztos, jól öltözött, mosolygó Keplerrel – ez volt az a kép, amit a császári matematikus kollégái és patrónusai felé mutatott, írja a könyvről beszámoló Jennifer Rampling tudománytörténész. Azonban ez nem azonos azzal a Keplerrel, akit a lenyűgöző könyvből megismerünk, aki szorong, anyagi és családi problémák gyötrik, és bár a címlapon őt láthatjuk, nem is ő a könyv főszereplője.
A főszereplő ugyanis a nagy csillagász édesanyja, akit boszorkánysággal vádoltak meg, és felmentése előtt 14 hónapot töltött a börtön padlójához láncolva. A könyv a tárgyalás és a szereplők történetén és világképén kívül bemutatja a kor – reformáció, tudományos forradalom, vallásháborúk – szellemi vonulatait is.
A 16. és 17. századi Európában a becslések szerint 50.000 embert végeztek ki boszorkányvád alapján; ami Katarina ügyét megkülönbözteti a sokezer hasonlótól, az az, hogy a már akkor is neves fiára való tekintettel, aki a tárgyaláson a védőügyvéd szerepét játszotta, a tárgyalás dokumentumait megőrizték. Rublack mázsányi dokumentumokon rágta magát keresztül Stuttgartban, hogy bemutathassa, hogyan adta fel a munkáját is Kepler annak érdekében, hogy megmentse anyját a boszorkányvád alól. A történész nyilatkozata szerint a boszorkányvádakkal kapcsolatban általában igen kevés dokumentum érhető el, azonban ebben az esetben az egész történetet rekonstruálni lehetett, így pontosan kiderül, hogyan érintette a tárgyalás a szereplőket és családjukat.
A 68 éves, özvegy Katarina Keplert a szomszédai vádolták meg 1615-ben, Leonbergben. A vád szerint, miközben Katarina azt állította, hogy gyógynövényeivel gyógyítja a krónikus beteg szomszédot, valójában megmérgezte, és a későbbiekben tanúként feltűnt egy 12 éves lány is, aki arra panaszkodott, hogy miközben elhaladt mellette az utcán, Katarina megütötte a karját, és a növekvő fájdalom következtében a lány hamarosan képtelen volt mozgatni az egyik ujját. A további vádpont szerint Katarina időnként macskává változott, ezért a bírákat igen nehéz volt meggyőzni arról, hogy az asszony valójában nem is boszorkány – 6 évig tartott a tárgyalás, aminek utolsó 14 hónapját a vádlott vasláncon töltötte.
Kepler, a híres csillagász és matematikus, aki felfedezte, hogy a bolygók ellipszis alakú pályán mozognak a Nap körül, és leírta a bolygómozgás 3 törvényét, 1620-ban családjával együtt Linzből költözött Dél-Németországba, hogy átvegye anyja védelmét, és végül retorikai mesterműnek számító beszédeivel meggyőzze a bírákat, hogy a betegségek nem mágikus eredetűek, hanem a józan ész és az orvosi tudás alapelvei révén megérthető kialakulásuk. Rublack szerint ugyanis Kepler igen jó volt a gyanúsítások ellentmondásainak kiszúrásában, amiket aztán alapos, tudományos módszerrel szedett ízekre. A bírósággal azt is közölte, hogy az idős füvesasszonyokat nem boszorkánynak kellene tartani, hanem becsülni kéne őket felhalmozott tudásukért.
Fia tudományos érveinek hatására Katarinát 1621 őszén szabadon bocsátották, azonban az asszony 6 hónappal később meghalt. Rublack reméli, hogy könyvével megváltoztatja a Keplerrel kapcsolatos életírásokban is szereplő elképzeléseket, miszerint Katarina Kepler boszorkány vagy „boszorkányszerű” lett volna. Mint a történész írja, a dokumentumok áttanulmányozása révén kiderült számára, hogy az asszony nemcsak teljesen normális volt, de ügyesen használta természetismeretét a gyógynövényekkel való gyógyításban.
A könyv a korabeli gyógynövényhasználat illusztrálására bemutatja a württembergi grófnő történetét is (Katarina lakóhelye a württembergi grófságban volt). A szintén özvegy Sibyllesaját kertjében termesztett gyógynövényeket a szegény betegek gyógyítása érdekében, azonban őt nem merték perbe fogni. A gyógynövény-használat miatti boszorkányvád inkább a Katarinához hasonló, földművelésből élő, keményen dolgozó asszonyokat érte, írja a tudománytörténész.
Férfiboszorkány
De ne gondoljuk, hogy a boszorkányvádak csak a nők életét veszélyeztették. A botanikus, herbalista és orvos Nicholas Culpepert is boszorkánysággal vádolták meg 1641-ben, az angol polgári forradalom zavaros korai hónapjaiban. Culpeper egy gazdag kereskedő lányát vette feleségül, ami lehetővé tette számára, hogy hobbiból, ingyen gyógyítson, és a közelben termesztett gyógynövényeit is ingyen adja a rászorulóknak. Őt nem a szomszédai, hanem a patikusok társasága jelentette fel.
Culpepperrel egyébként az akkori orvoskamarának is meggyűlt a baja, a radikális republikánus ugyanis nem tartotta be a tiltásukat, miszerint nem szabad orvosi szövegeket nyilvánosságra hozni. Ehelyett Culpeper köznyelvi angolul írt orvosi tanácsok kinyomtatásával segítette a szegényeket, akik nem tudták megengedni maguknak a drága orvosi szolgáltatások igénybevételét. Fő művét, Az Angol Orvos című könyvet igen olcsón árulta, mivel az volt a meggyőződése, hogy a medicina közkincs, és nem lehet kereskedelmi titok tárgya.
Culpepert is felmentették egyébként a boszorkányság vádja alól, és a gyógynövények rendszerezésével foglalkozó művét, amit ezután írt (Complete Herbal, 1653), azóta is a modern gyógyszerészet kialakulásának egyik kulcsfontosságú lépcsőjeként tartják számon.