Botrány: Anarchista jelképet ábrázoló szobor egy budapesti játszótéren

2021. április 2., péntek




De még is mit keres egy amerikai anarchista mozgalom jelképe, szobor formában, egy néhány éve felújított budapesti parkban és játszótéren?

Mindez a 9. kerületi baloldali vezetés jóváhagyásával, sőt kifejezett kérésével. Erről bővebben később.

A történet előzménye, hogy a városvezetés pályázatot hirdetett Budapest 9. kerületi Ferenc téren található park és játszótérre pályaművek elhelyezésére.

A végeredmény, vagyis nyertes alkotás díját nem más nyerte el, mint egy amerikai anarchista mozgalmi jelkép, szobor formában, 3d nyomtatott technikával készült, műanyag, szivárvány színben “pompázva”.

Na még egyszer: amerikai, anarchista, műanyag, szivárvány színű….

Hogy miért és hogyan esett a választás eme “remek” alkotásra?

Erre a kérdésre egy belső informátorunkat kérdeztük, aki testközelből látja az önkormányzatnál zajló folyamatokat:

sz.: Tehát a legfontosabb teendője a baloldali városvezetésnek a járványhelyzet kellős közepén, hogy a fent említett szobor kihelyezésével verjen éket az amúgy egyre inkább széthúzó társadalomban.

i.: Nagyon úgy tűnik, hogy igen. Ám erre nyomós oka van ha jobban megvizsgáljuk azokat a részleteket amelyek nyilvánosságra eddig nem kerültek

sz.: Nyomós ok? Részletek? Miért éppen ez az “mű” lett a befutó?

i.: Ehhez tudnunk kell egyáltalán, hogy zajlott a nyertes elbírálása. A papíron dokumentált pályázati feltételeken kívűl volt egy “megfogadásra erősen ajánlott” szóbeli utasítás a pályázatokat elbíráló bizottság tagjai felé.

sz.: Egyre érdekesebb. Természetesen a következő kérdésem, hogy mi is volt ez az utasítás

i.: Röviden és tömören. “Olyan pályázatnak kell nyerni ami kiveri a biztosítékot”

sz.: Részletesebben? Milyen célja lehet ezzel az önkormányzat vezetésének?

i.: Tudták, ha így tesznek hatalmas felháborodás lesz belőle. Azon kívűl, hogy a társadalmat még inkább megosztja és még nagyobb feszültséget gerjeszt, a felháborodás mellet a konzervatívabb jobboldali pártok is kiállnak majd.

Ettől a ponttól kezdve pedig már csak azért kellett szorítaniuk, hogy egy polgártársunk megrongálja, ledöntse azt.

sz.: Már nagyjából sejtem a választ, de miért jó nekik ha ez megtörténik?

i.:Ez esetben Baranyi Krisztina 9. kerület baloldali polgármestere már indulhat is haknizni valamelyik baráti “független” médiumhoz, diktatúrázni, elnyomásozni.

A többit mindenki fantáziájára bízom, hogy miért most, miért pont ez, miértpont így (USA, Joe Biden, BLM….)

sz.: Nincs több kérdésünk….

A baloldal már ott tart, hogy egy anarchista jelképet LMBTQ színekre festve arra használja, hogy megossza a társadalmat. 

Mi lenne ha ilyen semmirekellők vezetnék az országunkat?

Jöhetnek a kommentek!


Megtekintések száma: 17562





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet