Botrány: ha ez igaz, akkor kétszer meg kellene gondolnia Európának azt, hogy mi is zajlik ellene...

2018. november 22., csütörtök




Ezt nem csak minden magyarnak, de minden európainak meg kellene mutatni! Iskolákban kellene vetíteni, hogy felnyissuk a következő generáció szemét is!

Az Advocates Abroad (AA) az Egyesült Államokban székhellyel rendelkező és egy széles körben ismert, adómentességet élvező szervezet, amely Görögországon keresztül több mint 15 ezer menekültet segített Európába.

Az érintett NGO tevékenysége saját bevallásuk szerint abban áll, hogy önkéntes ügyvédeket, tolmácsokat és orvosi szakembereket rekrutálnak, és képeznek ki arra, hogy közvetlen és rövid távú helyszíni missziókon együttműködjenek a migránsokkal, és elősegítsék biztonságos bejutásukat a célországba.

A szervezet 2016-ban alakult, egyértelműen a 2015-ben kirobbant migrációs krízis nyomán és a káosz miatt kialakult helyzettel legitimálva, magyarázva saját létrejöttét.

A szervezet azzal került legutóbb az érdeklődés homlokterébe, hogy egy kanadai jobboldali aktivista, újságíró, és dokumentumfilm-rendező, Lauren Southern nemrégiben közzétett egy videót Ariel Rickerről, a szervezet vezetőjéről.

A videó tanúsága szerint Ricker jogi segítségnyújtás címén lényegében azt magyarázza el részletesen a migránsoknak – egy rejtett kamera előtt –, hogyan miként kell az üldözést szimulálni, és hogyan lehet átverni, megtéveszteni a határ mentén szolgálatot teljesítő tisztviselőket (hogy mindeközben idejük is legyen felkészülni arra, hogy átjussanak a nyugati határon).

Az Advocates tehát lényegében a hatóságok megtévesztésére készítheti fel az érkező menedékkérőket.

Bár hivatalosan azt mondják, hogy csupán jogi segítséget nyújtanak a „menekülteknek” az elsőfokú (hatósági) menekültügyi interjúk előkészítése kapcsán, valójában az érintett menekültügyi szakemberek tudatos manipulálására készítik fel a bevándorlókat.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen politika botrány


Megtekintések száma: 22148





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet