Botrány: nem engednek be nőket egy bevándorlók által vezetett kávézóba: ilyen multikulturális Párizs

2018. március 7., szerda




Szerinted rendben van ez így?

Tudtad, hogy Párizs már rég elveszett?

Legalábbis az egykoron sokkal jobb napokat megélt idillikus város, ahová a párok és hős szerelmesek kikapcsolódni járnak, már megsemmisült.

Helyette egy multikulturális forgatag van. Egy színes kis zsibvásár.

Ezzel önmagában még nem is lenne baj. Azzal azonban már komoly baj van, hogy a messziről jött idegenek elkezdtek párhuzamos társadalmakat alkotni, és kisajátítani a francia nagyvárost.

Természetesen nem csak és kizárólag Párizsra igaz ez, de ebben a városban lehet legjobban érzékelni Európán belül a muszlimok és egyéb népcsoportok jelenlétét.

Rejtett kamerás felvételt mutatott be a francia közszolgálati televízió egy párizsi kávézóról. Jockey Club a neve, a tulajdonosa pedig egy Amar Slahi nevű muszlim férfi.

Vallása annyiból érdekes, hogy ez a vendégkörét is erősen meghatározza. Egészen pontosan ő határozza meg.

Ugyanis nőket nem enged be, erről készített összeállítást a France 2. A botrány nem maradt el, a következmények persze igen.

Mint cseppben a tenger. És ezt szeretnék az EU vezetői?

Hogy Németország, Svédország, Norvégia ilyen kultúrával "gazdagodjon", ahol még a nők jogai sincsenek megbecsülve? Ezt akarják ráerőltetni Magyarországra is?

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség európa politika menekültek bevándorlás


Megtekintések száma: 33747





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet