Botrányos üzenete van Erdogannak a keleti nőknek: „Házasodjatok, szaporodjatok! Mert ti vagytok Európa jövője”

2018. február 23., péntek




Szerinted is felháborító?

Nemrég a török elnök az ankarai rádióban egy olyan megdöbbentő beszédet mondott, mely sokak szerint nagyon felháborító, főleg az európai polgárok számára.

Az államfő ugyanis a muszlim nőkről, és a muszlim nők gyermek vállalásáról beszélt.

Elmondta, hogy az lesz a feladatuk a jövőben, hogy az anyaságra korlátozódjon a szerepük, mert ők maguk lesznek egyértelműen Európa jövője.

„Házasodjatok, szaporodjatok! Mert ti vagytok Európa jövője”

Ez óriási közfelháborodást keltett nemzetközi szinteken is. Erdogan azonban tovább ment, és azt mondta a muszlim nőknek, hogy ne három, ne is négy, hanem legalább 5 gyermeket szüljenek, hogy benépesítsék Európát.

„Mit mond az én istenem és a mi prófétánk? A parancs világos és érthető, keljetek egybe, házasodjatok és szaporodjatok” – hangoztatta Erdogan 50 muszlim államból érkezett fiatal nők egy csoportja előtt. „Minden muszlim kötelessége, hogy gyermeket vállaljon” - írja a Világlátó HírMagazin.

Erdogan felszólította az Európában élő törököket, terjesszék ki befolyásukat és vállaljanak több gyermeket.

Sokak szerint ez egyfajta demográfiai hadviselés kezdete.

Gyakorlatilag olyan, mintha Európát ezen a fronton már meg is támadták volna a muszlimok. A helyzet azonban ennél is rosszabb, mivel egyelőre úgy tűnik, nagyon is nyerésre állnak.

Egyes európai országokban, mint amilyen Németország is, a fiatal gyerekek között már több a migráns, arab, vagy egyéb kultúrából született gyermek, mint az "őslakos".

OSZD MEG másokkal is! 

politika menekültek bevándorlás botrányos felháborító euorópa


Megtekintések száma: 26392





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet