Boyd Bushman, a Lockheed Martin egykori bennfentese földönkívüli civilizációkról beszélt halálos ágyán! -VIDEÓ

2017. november 23., csütörtök




A Boyd Bushman- interjú rántja le a leplet arról, mi is folyik valójában a Földbolygón.

Az eredeti szöveg a Kozmikus közzétételben jelent meg.

Olyan ritka felvételeket fogunk megmutatni, amelyek a Lockheed Martin egyik - mára már elhunyt - bennfentesével, Boyd Bushman-nal készültek.

Úgyhogy itt van rögtön az első interjúrészlet.

Ezt az interjút nem mi forgattuk le, hanem már korábban nyilvánosságra került, fent van az interneten, de tekintettel a jelentőségére és mindarra, amiről itt a műsorban beszéltünk korábban, megéri megnézni.

Boyd Bushman: A nevem Boyd Bushman. Vezető mérnök vagyok a Lockheed Martin-nál. 27 szabadalmam van. Kb 13 évvel ezelőtt összefutottam egy fickóval, aki az állását Dr. Teller-től kapta.

Dr. Teller Oppenheimer jobbkeze volt-

Miután Oppenheimer-t kidobták az 51-es körzetből, Dr. Teller ottmaradt és számos program felelőse lett. A fickó, akivel havonta kétszer-háromszor kapcsolatban lépek, most a program vezetője és folyamatosan beszámol nekem minden lehetséges dologról, amiről csak tud. Szigorúan titkos hozzáféréssel rendelkezem. Azonban – őmiattuk – azt választottam, hogy nem használom ezt, mert – az embereim közül az intelligensebbek és én is - tulajdonképpen abban hiszünk, hogy az 51-es körzet sötét mélységeiből nagy mennyiségű információt ki kellene emelni és mozgásba kellene hozni, hogy az emberek láthassák azt. Szóval ez 13 évvel ezelőtt kezdődött. Mivelhogy tudós vagyok, nem hiszek az elméletekben. Alapvetően mindig azt mondom: "Kövesd az adatot; az elméletet meg vigye el a fene". Ha valaki nem tudja egy fizikai teszt segítségével igazolni valamiről, hogy igaz, akkor azt az információt én nem fogadom el. Ennélfogva minden információ, amit itt ma bemutatunk, közvetlenül tőlük jön, rajtam keresztül, a ti számotokra."

Wilcock: Boyd arról beszélt, hogy Teller bennfentesek egy csoportjával dolgozott, és ők most nyilvánosságra akarják hozni az igazságot. Gyakorinak számít a titkosított programokban, hogy az ott dolgozók azt akarják, hogy ez az információ kikerüljön?

Corey: Igen, elég gyakori. És bárki is végezze a biztonsági felügyeletet felettük, az tud erről. Személyiségprofilokat állítanak össze ezekről az emberekről. Nagyon szorosan figyelik őket. Figyelik a testbeszédüket, az arcuk különböző mikrokifejezéseit. Nagyon szigorú megfigyelés alatt tartják őket, hogy tudják, mikor kell közbelépniük. Szóval sok esetben ezek a fickók a vasárnapi sütögetés közben beszélik meg ezeket a dolgokat ahelyett, hogy munka közben beszélnének róla. És végül túlnyomórészt tudomást is szereznek az ilyen esetekről. Nagyon ritka az, hogy ne jönnének rá arra, hogy valakinek „eljárt a szája”, ahogy ők mondják.

Azt mondta: „Szigorúan titkos hozzáféréssel rendelkezem, de az választottam, hogy nem használom ezt." Szerinted mire értette ezt?

Ha szigorúan titkos besorolás hatálya alatt dolgozol, jogilag meg vagy kötve mindennel kapcsolatban, amit aláírtál és amibe beleegyeztél a megállapodás során, hogy megkapd a biztonsági hozzáférést. Szóval a munkája során megpróbál elmenni a hozzáférési jogosultságának határáig és megpróbálja elkerülni a jogi felelősségre vonást, vagy hogy bármi történjen a nyugdíjával. Szóval ezzel egy kisebbfajta játékot játszik.

Amikor ez az interjú kikerült, biztos vagyok benne, hogy emlékszel rá, még a főáramlatú médiában is futótűzként terjedt. Nagyon sok cikk íródott erről a fickóról. Szóval számomra ez azt sugallja, hogy ő nem csak valami szélhámosként dolgozott, hanem, hogy valamiféle előre megkomponált terv részét képezte. Mit gondolsz, igaz lehet ez?

Nos, nagyon könnyen lehet, mert a csoportok, akikről korábban beszéltem, azok, akiket nem fognak elkapni, hasonlóan gondolkodó embereket keresnek, hogy szemet hunyjanak afelett, hogy beszélnek. Ezek a típusú emberek viszik a Titkos Űrprogram Szövetséget.

Mi lehetett a céljuk ezeknek a Bushman-ról illetve az általa elmondottakról írott cikkeknek, amiért nyilvánosság elé tárták mindezt? Úgy tűnik, hogy a fickó hiteles. Azt mondja, hogy a Lockheed-nak dolgozik. Fogunk látni néhány képet – állítólagos – földönkívüliekről. Mi lehetett a végső célja annak, hogy az egész világ előtt bemutatták ezt a videót és a tanúvallomását?

A Szövetség és – akárminek is akarjuk nevezni – az árnyékkormányzat megpróbálja beültetni ezeket az ismereteket az emberiség tudatába a mozifilmeken, a képregényeken és az ehhez hasonló, halálos ágyon tett tanúvallomásokon keresztül. Szóval - távolságtartó módon, vagy olyan módon, hogy tagadni tudják -megpróbálják ezt az információt valamiképpen apró darabokban beültetni a tudatalattinkba.

Azt mondta, hogy a Lockheed-nál dolgozott és 27 szabadalma van.

Ezt könnyen le lehet ellenőrizni. Meg kell nézni, hogy ezek ott vannak-e az 5700 titkosított szabadalom között.

Meg tudod erősíteni, hogy ezek a szabadalmak lehetséges, hogy nemzetbiztonsági okokból el vannak zárva és ennél fogva nem találunk rájuk, mert titkosított technológiák lehetnek? Vagy pedig elég sok olyasmi található a Lockhheed-nál, ami nincs titkosítva, hogy legalább néhány szabadalomnak utána lehessen nézni?

Igen. A szabadalmaik jó része nem áll titkosítás alatt, de a legérzékenyebb dolgok az 5700 szabadalom közt végzik, amelyek mind a mai napig titkosítva vannak.

Szóval ha valaki utána akar járni ennek, rátalálhat néhány szabadalomra. Nem fogják megtalálni mind a 27-et, de néhánynak a nyomára lehet bukkanni.

Igen.

A bennfentesek - mint pl William Tompkins - közül sokaknak azt mondják: „Oh, nyugodjatok meg. A cuccokat, amiken dolgoztok, 10 éven belül nyilvánosságra fogjuk hozni." Aztán eltelik 10 év és nem történik semmi. Milyen hatása van ennek olyan esetekben, mint amilyen pl Boyd Bushman esetében is, amikor az orvos azt mondja nekik, hogy már csak pár hét van hátra az életükből?

Nagyon gyakori, hogy azt mondják nekik: „ez majd csak tíz év múlva fog bekövetkezni." Ezt mondták nagyon sok embernek azok közül is, akikkel én dolgoztam a programokban. Nagyon sokaknak közülük – akiknek volt lelkiismerete – tudni akarták, hogy mikor fogják ezeket az információkat a nyilvánosság elé tárni. Ugyancsak szerettek volna elismerést kapni azért, amit csináltak. Azt akarták, hogy a közvélemény megtudja, hogy miken dolgoznak. És azt mondták nekik: „Egy nap hősök lesztek. Mostantól számítva 10 év múlva mindenki tudni fog erről." És csak halogatták a dolgot és nagyon sokan ezen emberek közül nagyon kiábrándultakká váltak és eközben megértek arra, hogy a Szövetség tagjává váljanak.

Hogyan tud a Szövetség kapcsolatba lépni ilyen pozícióban lévő emberekkel anélkül, hogy kirúgnák őket, ha egyszer ekkora mértékű a megfigyelés? Hogyan képesek erre?

Általában a különböző csoportok biztonsági apparátusában dolgozó barátságos embereken keresztül teszik ezt meg. Ha valamilyen felfordulást akarsz okozni, akkor először be kell szivárognod a biztonsági emberek vagy a rendőrség köreibe.

Szóval azt mondod, hogy ez mondjuk egy biztonsági őrrel folytatott szóbeli beszélgetés formájában történik?

Oh, igen. Csakis élőszóban.

Lehetséges, hogy az emberek levelet küldözgessenek egymásnak? Nemrégiben hallottam, hogy az USA postahivatalai, ha nem is olvassák el a leveleidet, de most már átnézik mindenkinek a postáját és megnézik, hogy kinek küldesz levelet.

Nem, nem tanácsos ezt írásos formában megtenni. Információt adsz ki a láncolaton kívül, ami megbízhatatlan lehet, olyan mint a telefonos játék. Különböző emberek szűrőin megy át és valamiképpen egy kicsit csavarni tudnak rajta, szóval nem akarnál semmit sem írásban intézni.

Amikor a műsor felvétele előtt beszélgettünk a Boyd Bushmanról nemrégiben felbukkant megerősítésről, úgy tűnik, hogy ez a megerősítés azon a Vault 7 kiszivárogtatáson keresztül történt meg, ami nemrégiben zajlott le. Azok számára, akik nem követik figyelemmel ezt, el tudnád magyarázni nekünk, hogy mi is ez a Vault 7 sztori és hogyan kapcsolódik mindez a Közzétételhez?

Igen. A Vault 7 egy dokumentumtömeg, amelyet a Wikileaks szivárogtatott ki a CIA-ról.

És az én megértésem szerint 8700 dokumentumot tartalmazott.

Ez egy hatalmas méretű dokumentumtömeg.

Igen. Számomra a legsokkolóbb az volt, hogy amikor a Wikileaks kijött ezzel, azt mondta, hogy az ezekben a dokumentumokban található történetek 99 %-a még soha nem lett nyilvánosságra hozva. A Drudge Report azt mondja, hogy ez egy újabb Snowden-nek felel meg. Mi lehet a célja annak, hogy a CIA titkosított dokumentumaiból információkat hoznak nyilvánosságra? Hogyan kapcsolódik mindez a Közzétételhez?

A Vault 7 részeként kibocsátott dokumentumokban nagyon sok nevet hoztak nyilvánosságra és ezek között sok olyan civil személy neve található, akik a CIA megfigyelése alatt álltak.

Boyd Bushman neve szerepel a Vault 7 dokumentumaiban.

Igen.

Megfigyelés alatt állt.

Ez egy olyan lista, amin a CIA által megfigyelt civilek neve szerepel.

Ha az NSA, ami a Nemzetbiztonsági Ügynökségünk - és ami valójában a nemzeti megfigyelési ügynökségünk – és ez az, amit ténylegesen tesz, akkor vajon a CIA-nak vajon mi a fenéért van szüksége ugyanezt tenni a saját égisze alatt? Ez a legtöbb ember számára nem túl érthető

E szervezetek közül sok nem kapcsolódik teljesen egymáshoz, ha az adatokról van szó. Nem feltétlenül húznak mind egy irányba. Megvannak a maguk információi. És bár ez redundáns, de ezek a csoportok nem teljesen osztják meg egymással az összes adatot. Valamiféle bizottságokon keresztül osztják meg az információkat egymással.

A Vault 7-nel kapcsolatban az egyik nyilvánosságra került kiszivárogtatás az volt, hogy a legmagasabb szinteken senkinek sincs megengedve, hogy a CIA-n belül 3 évnél tovább dolgozzanak együtt, mert annyira aggódnak amiatt, hogy az egyes személyek elkezdenek saját külön kis frakciókat alkotni.

Összejátszani egymással, igen.

Gondolod, hogy ez részben a Szövetségre vonatkozik és hogy így próbálják megakadályozni a Szövetséget abban, hogy növekedni tudjon?

Ezen a módon próbálnak megakadályozni bármilyen típusú, ellenük irányuló koordinált erőfeszítést.

Rendben. Most pedig nézzünk meg egy újabb érdekes interjúrészletet Boyd Bushman-nal, a Lockheed Martin bennfentesével.

A FÖLDÖNKÍVÜLIEK VALÓDIAK

Boyd Bushman: Megkértem őket, hogy mondják el, ki repült azokkal a hajókkal. Ő erre azt mondta nekem: „Rendben. Kb 136-152 cm magasak."

Egy vagy kettő közülük 230 éves volt és összesen legalább 18 itt van és a létesítményeinkben dolgoznak, ahogyan azt Teller megszervezte. És vedd észre, hogy a szemeik mások, az orruk is másmilyen, de öt ujjuk van, öt lábujjuk és két szemük. Meglehetősen furcsa módon, megkérdeztem őt, hogy hogyan kommunikálnak. Az mondta: „Nos, így megy ez, Boyd. Hirtelen előbukkan egy kérdés az elmédben. Egyikükkel belépsz az egyik szobába és hirtelen, úgy találod magad, hogy megválaszolták a kérdésedet a te saját hangodon. Képesek a saját hangodat használni, hogy telepatikusan beszéljenek hozzád." Én erre azt mondtam: „Ez nagyszerű." Na most, így néznek ki elölről, de ha elfordítod őket és megnézed hátulról, akkor így néznek ki.

Na most, vegyük észre, hogy három gerincük van. Ezek tulajdonképpen porcok. Mindazonáltal ez egy sokkal hatékonyabb rendszer, mint a miénk. Továbbá három bordájuk van. Ez pedig az idegen háta. Itt van egy 45 fokos nézet.

És amikor idegenekről beszéltünk – erőltettem a témát – azt mondta: „Nos, az idegeneknek két csoportja van." Két csoportra osztották őket. Az egyik csoport... olyan mintha lenne egy farmod. Van egy farmod és rájössz, hogy az egyik csoport csikósokból áll, akik tudják, hogy hogyan tereljék a marháidat. A másik csoport pedig a marhatolvajok, akik ellopják a marháidat. És valóban, a két csoport eltérő módon jár el. A csikósok sokkal barátságosabbak és jobb kapcsolatot ápolnak velünk. Itt látható az idegen a másik oldalról is.

Na most, vegyük észre, hogy a lábuk, ahol az öt lábujj van... a lábujjak úgy csatlakoznak, mint a békáké, mégis különböznek.

És a bolygójukat, ahonnan jönnek, ők Quintumnia-nak hívják.

Nézd meg a kezüket... ez egy földönkívüli keze.

Nézd meg, hogy az ujjaik kicsivel hosszabbak, mint a mieink, kb 30%-al hosszabbak. Őket ilyen módon rakták össze.

Wilcock: Nyilvánvalóan nagyon sok érdekes dologról beszélhetünk már csak ennek az egy bejátszásnak a kapcsán is. Az egyik dolog, amit említett, a 18-as szám volt. Számomra nagyon is úgy hangzott, mintha azt mondta volna, hogy legalább 18 - mintha különböző típusú földönkívüliekről beszélt volna. Ez sokkal kisebb szám annál, mint amiről tudomásunk van. Lehetséges azonban, hogy ha valaki mérnökként a Lockheed-nál dolgozik, csak e körüli számadatot mondanak el neki biztonsági okokból a részekre szabdaltság miatt?

Corey: Igen. És nagy valószínűséggel nagy többségére csak a mérnökként töltött időszaka végén vagy azt követően jön rá. Általában három, talán nyolc különböző típusról számolnak be neked, attól függően, hogy milyen technológiák visszafejtését végzed, milyen technológiát tanulmányozol. Nem mondanak el neked többet annál, mint amiről tudomásod lehet.

Mondjuk azt, hogy az egyik ilyen fickó most nézi a műsort és talán meg tudjuk mutatni neki, hogy több is lehet annál, mint amiről azt gondolja, hogy tud. Szóval melyik lehet az a három vagy nyolc csoport? Mi az, amit feltétlenül elmondhattak neki? Vagy esetleg ez változó lehet?

Oh, igen, ez változó lehet. Néhányan tudnak a reptiliánokról, néhányan nem. Ez érdekes. Néhányaknak beszéltek erről az ében-típusú csoportról.

Oké. És az micsoda tulajdonképpen?

Néhányan a Szürkékkel kapcsolják őket össze, de ők nagyon jó húsban lévőnek néznek ki. Két lábon járó, jó húsban lévő lények. A szemgolyóik nem feketék, hacsak nem tesznek fel lencsét. Aztán ott vannak az északi típusú csoportok. Ezeknek az embereknek leginkább róluk van tudomásuk, vagy a magas fehérekről. De legnagyobbrészt ezekről tudnak. És néhányan aztán tudnak a reptiliánokról, néhányan viszont nem.

Van egy nagyon vitatott dolog a Boyd Bushman-féle dolgokkal kapcsolatban. Merthogy a kölykök az interneten azt gondolták, hogy megnyerik a Nobel-díjat, ha felfedezik, hogy a kezében tartott képen látható földönkívüli lény csak egy, a Walmart-ból származó játékfigura. A 2008-ban kiadott játék pontosan ugyanúgy néz ki, mint a Bushman kezében lévő képen szereplő lény. Nagyon sokan az interneten – a szkeptikus nimbuszrombolók – azt gondolják, hogy ez a fickó fogott egy játékot és lefényképezte azt. Mit válaszolnál erre?

Lehetséges, hogy ezt a játékot azért bocsátották áruba egy korlátozott példányszámban, hogy megelőzzék az ilyen típusú földönkívüliek bármilyen típusú nyilvánosságra hozatalát. Na most azt hiszem, privátban már említettem neked, hogy én láttam ezeket a típusú lényeket, méghozzá élő állapotukban. „Narancsszínűek"-nek nevezik őket és amikor élnek, a bőrük sárgarépa színű, csak sötétebb – sárgarépa színű egy kis barnás árnyalattal, azt hiszem. De „Narancsszínűek"-nek nevezték őket és ők nagyon pozitív lények. Ha volt valaha házi madarad vagy láttál madarat meghalni - a szemeik ilyenkor egy kicsit bemélyednek és amikor élnek, akkor viszont kidomborodnak a fejükből. A ráncos területek a szemük alatt illetve felett, ők nagyon-nagyon... a szemeikben... szóval az energia nagyon kellemes. A szemük eléggé egybe van illesztve a körülötte lévő ráncokkal és egy kissé kidomborodik a fejükből.

Szóval azt mondod tehát, hogy a Narancsszínűek élő állapotukban sokkal másképpen néznek ki e kiszáradt holttesthez képest.

Így van. Ők azért vannak itt, hogy segítsenek nekünk. Azt hiszem, ahogy Bushman is említette, ők a csikósok közé tartoznak. Azért vannak itt, hogy segítsenek nekünk, segítsenek igazgatni a bolygót, egyfajta őrzőként.

Néhányan azon emberek közül, akik nincsenek túl jól informálva, azt mondanák, hogy bármelyik földönkívüli, aki Szürkének néz ki, embereket rabol el és kínoz meg, érzékelőket és implantátumokat ültet beléjük. Mit válaszolnál erre az előbb elmondottak alapján.

Nos, számos olyan lény van odakint, akiket külsőre nagyjából a Szürkékhez hasonlóan lehetne leírni. Úgyhogy nagy a kavarodás ezzel kapcsolatban. Még egy reptilián-típusú faj is létezik, amelynek a teste hasonló konfigurációval rendelkezik és úgy néz ki, mint ahogy a Szürkék. És a rehabilitáció során azokat az embereket, akik kapcsolatba kerültek ezekkel a lényekkel, a katonaság újra elrabolja és sok esetben az emberek azt mondják, hogy ezek Szürkék voltak, mert annyi különböző tv-műsort láttak és olyan sokszor látták a Szürkék képét, hogy megpróbálnak mindet velük társítani, csak mert hasonlóan néznek ki.

Ugyancsak említetted, hogy az alacsonyabb hozzáférési jogosultsággal rendelkező fickóknak - akik mindazonáltal még mindig szigorúan titkos besorolás mellett dolgoznak – beszéltek az északi típusúakról. Beszéltünk itt a műsorban arról, hogy északi típusúak élnek a Föld belsejében. Hogyan nézhet ki egy alacsonyabb szintű közzététel az északi típusúakról? Mit mondhatnak el nekik róluk? Honnan érkeztek? Mit csinálnak?

Nem mindegyik északi típusú származik a Belső Földről. Néhányan más csillagokról jöttek és évezredek óta háborúznak a reptiliánokkal és csetepatéik vannak más lényekkel és civilizációkkal is. Egy galaktikus háború – ha nem intergalaktikus háború - zajlott le a történelemben még mielőtt az emberiség egyáltalán létezett volna.

Egy anyagfizikával és felszíni textúrákkal foglalkozó fickónak a Lockheed Martin-nál, mit mondhattak el az északi típusúakról az alapján, amit az imént elmondtál? Vajon mennyit tudhat ő erről?

Ez attól függ, hogy miről kell tudnia. Bármilyen technológián is dolgozzon, csak annyiról kell tudnia, ami ahhoz kell, hogy interakcióba tudjon lépni ezekkel a lényekkel vagy hogy tudja, hogy mindez kapcsolatban van egy bizonyos lénnyel, vagy hogy legyen egy elképzelése arról, hogy milyen típusú megközelítést alkalmaztak a technológia fejlesztésekor a bolygójukon. Egyébként pedig, hacsak nem dolgozott több programban is és többféle földönkívüliről is tudnia kellett, csak annyit fog tudni, amit elmondtak neki és amennyit a munkájához szükséges tudnia.

Bushman említett valamit azzal kapcsolatban, hogy a csontjaik porcokból álltak és hogy csak három bordájuk volt, továbbá hogy a hátukon szokatlan struktúrák voltak. Léteznek olyan földönkívüliek, akiknek a váza inkább porcokból, semmint a miénkhez hasonló csontokból áll össze?

Igen, egy porc-szerű váz, de nem az egész vázuk áll porcból. Csak bizonyos testrészeik, mint ahogy nekünk a porc az orrunkban. Lehetnek különböző kitüremkedéseik, vagy más hasonlók, amik azelőttről származnak, még mielőtt kifejlődtek volna - pl úszóhártyás a kezük.

Említett egy nagyon furcsa dolgot a telepátiával kapcsolatban. Azt mondta, hogy nem csak hogy telepatikus kommunikációt tapasztalsz meg ahogy belépsz a szobába ennek a lénynek a társaságában, hanem azt hallod, mintha a saját hangodon beszélne hozzád. Mit gondolsz erről?

Ez pontosan így történik. És csodálkozni fogsz, hogy vajon honnan jönnek ezek a gondolatok. Lehetséges, hogy egy másik, rajtad kívül álló forrásból. De igen, a kommunikációim során mindenki hallotta azt a hangot, ami olyan volt, mintha egy belső monológot hallanál. Ezt a hangot hallod, amikor kommunikálnak veled. Továbbá az adott lénytől függően képeket, ízeket, szagokat is kapni fogsz.

Említette továbbá, hogy ezeknek a lényeknek van származási bolygója is, amit Quintumnia-nak hívnak. Kíváncsi vagyok, vajon folytattál-e olyan mélységű kommunikációt ezekkel a "Narancsszínűek"-kel, hogy ilyesmiről halljál, vagy hallottad-e tőlük bolygók neveit és ehhez hasonlókat?

Igen. Elmondják a bolygóik neveit, amik nyilvánvalóan a saját helyükről származó kifejezések. Ez nem valamiféle fordítás a származási helyükről. Nagyon is lehetséges, hogy ez az a név, amit megadtak a bolygójuk neveként. Ez az első alkalom, hogy hallottam ezt.

Bushman elmondta, hogy az eligazításaikon legalább 18 csoportról szereztek tudomást, és elmondta, hogy szépen felosztották őket két fő csoportra. Az egyik csoport a csikósok, a másik csoport pedig a marhatolvajok, akik végső soron azok, akik ellopják a marhákat. Ez nagyon úgy hangzik, mintha a galaktikus rabszolgakereskedelemről beszélne. Szóval kíváncsi vagyok, hogy milyen gondolataid támadtak, amikor megláttad a videónak ezt a részét?

Ez így van. És abban az időben, amikor ő az eligazításait kapta, nagy valószínűséggel nagyon sok minden ebből keményen zajlott már mielőtt a titkos űrprogram – a Solar Warden – elég messzire kiterjesztette volna a saját területeit. De igen, bejöttek, állandóan összeszedegették az embereket és aztán nagyon gyorsan kilőttek a Naprendszerünkből. És még a bennünket figyelő földönkívüliek számára is néhányszor olyan gyorsan történt mindez, hogy nem tudtak rá válaszolni.

Mit gondolsz, az USA védelmi apparátusának milyen régóta volt tudomása erről, mielőtt meg lett volna a megfelelő technológiája ahhoz, hogy megállítsa ezt?

A hírszerző közösségek kezdete óta tudomásuk van róla.

És mikor lettek képesek megállítani mindezt?

Valószínűleg az 1980-as évek elejére lettek képesek elég erőt demonstrálni ahhoz, hogy megakadályozzák, hogy folyamatosan ez történjen.

Rendben. A Boyd Bushman-interjú következő részletében további nagyon érdekes információk érkeznek. Íme.

AZ 51-ES KÖRZET

Boyd Bushman: Én - néhány jó okból kifolyólag – irányítás alatt tartom a dolgokat, de nem akarom, hogy mindannyian beálljunk az oroszok és a kínaiak mögé. A problémám az, hogy jelenleg az 51-es körzet együttműködik az oroszokkal és a kínaiakkal és megpróbálnak ufo-kat készíteni. Összesen 39 amerikai állampolgár vesztette életét azok közül, akik megpróbáltak ufo-kat mérnökileg visszafejteni. A legutolsó ilyen eset, amiről hallottam, másfél évvel ezelőtt történt, amikor 19 embert vesztettünk az egyik teszt alkalmával. Valójában több különböző repülő járművet akartak az ufo közelébe vinni és az ufo megvédte magát és 19 emberünk meghalt

Wilcock: Mit gondolsz, hogyan érezhetett egy olyasvalaki, mint amilyen Boyd Bushman, aki valószínűleg a hidegháború idején tevékenykedett, és aztán tudomást szerzett arról, hogy az oroszok és a kínaiak éppen közösen munkálkodnak az USA-val az 51-es körzetben?

Corey: Azokba az emberekbe, akik a hidegháborút vívták, hogy úgy mondjam, erősen belenevelték az oroszellenes mentalitást. Ez vezérelte őket a mérnökként végzett munkájuk során, hogy megvédjék Amerika biztonságát az oroszoktól bármilyen nukleáris pengeváltás esetén.

Nos, azt hiszem Kínát nem tartották akkora fenyegetésnek az 1980-as években, mint ma, de vajon miért lehetett ott Kína az 51-es körzetben. Mi folyhatott ott?

A titkos űrprogramunkban elértünk egy olyan pontra, ahol már nem tudtuk ezt többé elrejteni más, technológiailag fejlett nemzetek elől. Figyeltek bennünket. Szóval nem csak a Globális Galaktikus Nemzetek Ligája került felállításra, hanem... Nem emlékszem a pontos időperiódusra, de azt hiszem az 1990-es években ezek a hatalmak aláírtak valamiféle megállapodást technológiák megosztásáról. Tudósokat cserélgettek, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy a technológiai információk egyfajta kontinuitása valósul meg a különböző csoportok között. Ez biztosította azt, hogy mindannyian megosztották egymással azt, amijük volt.

Mi lehetett az oka annak, hogy miközben látszólag éppen nukleáris leszámolást folytattunk az oroszokkal, közben mégis szépen együttműködtünk velük az 51-es körzetben? Miért lehetett ekkora ez a megosztottság?

Nos, az oroszokkal való nyílt kollaborációból a hidegháború csúcsán nem sokat láttál ezeken a bázisokon. Ez főként a hidegháború végén vagy leginkább a hidegháború után valósult meg, amikor is elkezdtünk megállapodásokat kötni Kínával, Oroszországgal, Indiával és néhány másik országgal, akikkel szorosan együttműködtünk és akikkel technológiákat osztottunk meg, mert rájöttünk, hogy ők is elég magas szintre jutottak a fejlettség terén. Szóval az információk megosztása révén - ha ezekkel a nemzetekkel megállapodásokat kötöttél - kezelni tudtad ezt. (Szerk. - Randy Cramer egy tavaly készült interjúban elmondta, hogy a nukleáris technológiák magas szintű fejlesztése egyfajta belépőkártyaként szolgál az egyes országok számára. Azok az országok, amelyek jeleskednek a nukleáris technológiák fejlesztésében, ezzel váltják meg a jegyüket a titkos űrprogramokban való részvételhez. Ezzel bizonyítják a többiek számára, hogy felkészültek és alkalmasak a fejlettebb technológiákkal való bíbelődésre és elérték az ehhez szükséges fejlettségi szintet. Ez az egyik - nem az összes, de az egyik - oka annak is, hogy a nyugati hatalmak ennyire ellene vannak Irán atomprogramjának. Nem akarják beengedni az irániakat a titkos űrprogramba annak ellenére sem, hogy bizonyítottan képesek lennének elboldogulni fejlettebb technológiákkal is. Ez is az egyik összetevője a technológiákért és az irányítás megtartásáért folyó harcnak.)

Boyd említette, hogy 39 ember vesztette életét az ufo-kon végzett munka folyamán, de azt is mondta, hogy 19 ember halt meg, amikor egy hagyományos repülőgéppel repültek egy ufo felé az égbolton és úgy tűnt, hogy az a hajó megvédte magát. Beszéljünk egy kicsit erről. Először is, 39 ember - ez a számadat a már ismert dolgok alapján nagyon-nagyon kevésnek tűnik

Nagyon gyorsan átsiklott efelett anélkül, hogy túl sok részletet elárult volna. Lehet, hogy 39 olyan Lockheed munkatárs lehetett, akik az általa ismert programokban dolgoztak.

Nem gondold, hogy a mérnöki visszafejtést végző emberek közül 39-nél sokkal többen vesztették életüket?

Abszolút. Sok emberéletet vesztettünk már pusztán azzal, hogy megpróbáltuk összeszedni ezeket a hajókat, még mielőtt elkezdtük volna visszafejteni őket. Sok ember odaveszett a hajók begyűjtése és mérnöki visszafejtése közben. És a német titkos űrprogram fejlesztése közben nagyon sok német halt meg a folyamat során, sok mérnök a technológiák előállítása során, nem is említve az összes rendelkezésükre álló rabszolgatábort.

Rendben. A Boyd Bushman-nal készült interjú utolsó részletében egy nagyon érdekes, a roswell-ihez hasonló incidensről fog beszélni nekünk.

CSATA ÚJ-MEXIKÓ FELETT

Boyd Bushman: Kiderült róla, hogy orvos. Egy nagyon-nagyon finom úriember volt és én beszélgettem vele. Látta, hogy mi megy a témával kapcsolatban, úgyhogy ezt mondta nekem: „Nos, tudnod kell róla, hogy mit tettem egyik alkalommal." Én meg azt mondtam: „Oké." Azt mondta: „1947-ben elláttunk egy pilótát, aki az Egyesült Államok Haditengerészetének tesztpilótája volt." Tulajdonképpen azt mondta nekem, hogy „a radarcsoport ráakadt egy jelre Új-Mexikó felett és azt akarták tőlem, hogy menjek ki és nézzem meg, hogy mi az." Ő meg azt mondta: „Rendben. Megteszem." Fogta a létező leggyorsabb repülőgépet, ami akkoriban egy propellert jelentett. Teljesen fel volt fegyverezve, meg minden ilyesmi. Kirepült és megtalálta ezt a tárgyat és rögvest kommunikált is vissza, azt mondta: „Szeretnék felhatalmazást kérni... először is, azt akarom, hogy elmondjátok nekem, van-e még más repülő is, ami repül? Vannak-e más kereskedelmi vagy bármilyen más repülők körülöttünk rajta és rajtam kívül?" Azt mondták neki: „Csak ti ketten vagytok." Azt mondta: „Rendben. A második dolog pedig, amit tudni szeretnék, hogy van-e felhatalmazásom arra, hogy lelőjem?" Erre azt mondták neki: „Miért akarsz felhatalmazást arra, hogy lelődd?" Azt mondta: „Azért, mert az USA által gyártott leggyorsabb géppel repülök, és ő éppen most készül lehagyni. Ennélfogva pedig tudom, hogy akár barát, akár ellenség, ha engem lehagy, akkor ellenség. Ennélfogva felhatalmazást kérek, hogy lelőjem." A parancsnok azt mondta: „Rendben." Megadta neki az engedélyt, behúzódott, lőtt, a gép pedig lezuhant.

Elrepült felette és látta, hogy a kerítéssel körbehatárolt terület egyik oldalán egy út volt. Lejött és landolt a repülőjével. Ezt elég nehéz megcsinálni, de ő megtette. És aztán átvágta a kerítést. Az ajtó nyitva volt. Az egyikük kint volt a gépből és járkálgatott, de ő nem foglalkozott vele. Ő azzal foglalkozott, hogy mi ez a jármű. Úgyhogy bement és meglehetősen furcsa módon, amikor behúzta a nyakát – merthogy mindössze 150 cm magasak – észrevette, hogy keresztüllát a falakon. És nemcsak ezt, hanem ahogy belépett, a padló puha volt. Látta, hogy három idegen van benn és halottak. Tudta, hogy meghaltak. Megölte őket. De azt is tudta, hogy a hadsereg ide fog jönni, és sokáig el kell majd viselnie őket. Úgyhogy visszament, át a szögesdrótkerítésen, felpattant a repülőjére és elrepült. Amikor összejöttem az 51-es körzetben lévő kapcsolataimmal, előhoztam ezt a történetet és ők azt mondták: "Nos, ez teljesen igaz, de mi nem mondhatjuk el. Te viszont megteheted."

Wilcock: Rendben. Szóval ez egyértelműen egy olyan történet, amely részleteket mutat be arról, hogy ezeknek a földönkívülieknek vannak gyenge pontjaik. Nem feltétlenül olyanok, mint a Los Angeles-i csata során, amikor is maga a hajó körül valamiféle pajzs volt miközben a hadseregünk lőtt rá és látszólag semmilyen kárt nem tett benne. Úgy tűnik azonban, hogy ezeket a hajókat le lehet lőni. Ez valóban így van?

Corey: Igen. Ha a repülés különböző szakaszán kapod el őket – nem tudom, hogy pontosan melyik szakaszán – akkor sebezhetőek a nagy energiájú, pusztító fegyverekkel szemben. Ahogy azt mondták is, a roswell-i hajót lehet, hogy a radar szedte le. Szóval sokat közülük le lehet szedni nagy energiájú fegyverekkel. Ritkán hallani olyat, hogy kinetikus fegyverekkel lövik le őket. Nem tudom, hogy ebben az esetben rakétát használtak-e. Nekem úgy hangzott, hogy ágyútűz szedte le. Szóval nagyon ritkán történik ilyen. Én elgondolkodnék azon, hogy miért lehettek képesek olyan közel kerülni e hajóhoz, hogy le tudják lőni anélkül, hogy az kitérő manőverbe kezdett volna. Szóval elgondolkodnék azon, hogy akkor éppen vajon mi lehetett azzal a földönkívüli hajóval.

Említette, hogy bement a hajó belsejébe és a falak átlátszóvá váltak és mindent láthattál magad körül. Ez megszokott dolog e hajók esetében?

Igen, igen. Ez nagyon is általános dolog. Nem fogsz ablakokat látni, de a hajó belsejéből mindenhonnan kinézhetsz. Úgy néz ki, mintha egyáltalán nem lennének panelek, egyszerűen csak mintha egy nyitott területen keresztül nézelődnél.

Gyakori, hogy ilyen történetek kikerüljenek és pletykaként terjedjenek mondjuk egy étkezdében, vagy ehhez hasonló helyeken?

Általában egy bárban, néhány sör után már kényelmesebben beszélgetnek ilyesmikről. Általában a sör szerepet játszik ebben.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen földönkívüliek idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 38164





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet