Behavazódhat a jelenleginél is jobban az ország!
A nyugati szél hatására különösen a Bakonyban hordhatja a havat a szél.
Nyugat felől tovább csökken a felhőzet, az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, ugyanakkor északon, északkeleten maradnak erősen felhős tájak – írja a met.hu.
A fokozatosan gyengülő intenzitású havazás egyre inkább az északkeleti tájakra szorul vissza, majd késő délutántól máshol is kialakulhat helyenként hózápor.
A nyugati szelet elsősorban a Győr-Budapest-Szolnok széles sávjában kísérik erős lökések.
Kiemelten a Bakonyban hordhatja a havat a szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul. Késő estére többnyire -1 és -5 fok közé hűl le a levegő.
Kedden is a napsütésé lesz a főszerep, csak keleten, északkeleten takarhatják gyakrabban felhők a napot. Délután nyugat felől fátyolfelhők érkeznek, de csapadék nem valószínű.
A déliesre forduló szél északnyugaton élénk lehet. Hajnalban a Dunántúlon és északkeleten köd, zúzmarás köd képződhet. -3 és -8 fok közötti minimumokra és mindössze -3 és +2 fok közötti maximumokra készülhetünk.
Szerdán dél-délnyugat felől újra melegebb légtömegek áramlanak fölénk, ezzel együtt befelhősödik az ég, az északi tájakon elszórtan lehet havazás, néhol ónos eső, délebbre elszórtan havas eső, eső.
A déli-délkeleti szelet több helyen élénk, erős lökések kísérhetik. Ismét fagyos lesz a hajnal, kora délután pedig -3 és +5 fok közötti értékeket mérhetünk.
Csütörtökön is sok lesz felettünk a felhő, többnyire borongós idő várható, a csapadék teljes tárháza felvonulhat ezen a napon az esőtől kezdve, az ónos esőn át a havazásig.
Az élénk szélben 0-7 fokra készülhetünk.