Egy anya olyan gyermeknek adott életet, amilyen talán még soha nem született a Földön.
Muskura Bibi, a 23 éves anyuka nem gondolta, hogy valaha olyan gyermeknek ad életet, ami, vagy aki örökre megváltoztatja a tudomány álláspontját bizonyos dolgokról.
Pedig az Isten ezt a sorsot szánta neki.
Gyermekét ezen a héten szülte meg a kórházban, azonban amikor meglátták a gyermeket az orvosok, nem akartak hinni a szemüknek.
Soha azelőtt nme láttak még ilyet – állítják. Volt, aki azt mondta, hogy 34 éves praxisa alatt ez volt a legbizarrabb és egyben legmegrázóbb esete.
Olyan volt a pici, mintha egy féli ember, félig halszerű lény lett volna.
Azonnal el is terjedt a híre a róla készült képekkel, hogy egy igazi sellőt hoztak világra egy kórházban. Valóságos szenzáció számba ment a hír.
A sellő szindróma sajnos egy valós, létező jelenség, ám szerencsére nagyon ritka. Ilyen esettel azonban mégsem találkoztak korábban az orvosok. A szakemberek szerint ez a szindróma kiszűrhető vizsgálatokkal, de az indiai nő annyira szegény volt, hogy nem volt erre pénze.
„A nem megfelelő táplálkozás és véráramlás okozhat ilyen jellegű rendellenességet” – nyilatkozta a kórház orvosa, aki hozzátette, hogy bár küzdöttek a gyermek életéért, az mindösszesen 4 órát élt a megszületése után.
A csecsemő nemét az orvosok nem tudták megállapítani. mert a kicsi medencéje annyira fejletlen volt, hogy a lábai a hátától egészen a talpáig összenőttek.
OSZD MEG másokkal is!