Brutális égi jelenség okozott tömegpánikot Los Angelesben!

2017. december 24., vasárnap




Sokan azt hitték, hogy idegen invázió zajlik – állítják a szemtanúk.

Egy nagyon érdekes jelenség ütötte fel a fejét karácsony előtt Los Angeles városa felett.

A jelenség olyan nagy részén volt látható az égnek, hogy az emberek a városban elkezdtek pánikba esni, mivel senki sem tudta, hogy pontosan mi ez.

Voltak ugyanis olyanok, akik azonnal azt gondolták, hogy a földönkívüliek egyfajta támadásáról van szó.

Hisz ne feledjük, Amerika lakosságának nagyobb része - közel 60%-a - hisz az idegenek létezésében, és az ufókban.

A közösségi oldalakon sorra jelentek meg a beszámolók és felvételek a furcsa objektumról.

Az egyik szemtanú, Frances Tracy-Black szerint épp hazafelé autózott, amikor az égre tekintve egy égő üstökösnek tűnő testet pillantott meg.

"Úgy nézett ki, mint egy rakéta, majd hirtelen füstté változott, ahogy látszólag kettévált"

A szemtanú hozzátette, az úton több sofőr is lelassított, hogy megnézhesse a fényes objektumot. Tracy-Black szerint sosem látott még hasonlót.

Azonban az emberiség szerencséjére nem földönkíüvliek támadtáűk meg a Földet, hanme van erre egy sokkal észszerűbb és logikusabb, nem utolsó sorban megnyugtatóbb magyarázat.

A különös objektum a SpaceX Falcon 9 rakétája volt, melyet a közeli Vandenberg légitámaszpontról bocsátottak fel. A rakéta egy műholdat szállított.

A helyiek többsége azonban nem tudott a rakéta indításáról, így kisebb pánik tört ki. A Ventura megyei seriffirodának Twitter-bejegyzéseben kellett magyarázatot adnia az eseményre.

Ez sok korábban, világszerte észlelt hasonló jelenségre is magyarázatot adhat, ugyanis sok esetben ezeket titkos katonai kísérletek esetében be sem jelentik, így a lakosság és a média érthetetlen, megmagyarázhatatlan jelenségként könyveli el őket.

Az eset után Elon Musk, a SpaceX alapító-vezérigazgatója nem hagyhatta ki az alkalmat egy kis trollkodásra.

Egy Twitter-felhasználó egy SpaceX-nek szánt posztban megköszönte a vállalatnak, hogy UFO-vitát robbantott ki. Musk válaszából kiderült: egyértelműen idegenek okozták a jelenséget.

OSZD MEG másokkal is!

paranormál idegen idegenek összeesküvés invázió


Megtekintések száma: 23904





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet