Brutális felhőszakadás jön a hőség után: kiadták a riasztást!

2018. augusztus 2., csütörtök




Hamarosan felhőszakadás lesz, méghozzá nem is akármilyen! Az OMSZ figyelmeztet!

A hőség miatt csak az északi megyékre és a fővárosra, míg a felhőszakadás miatt csaknem az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat csütörtökre.

Azt írták: a napi középhőmérséklet az ország jelentős részén 25 fok körül vagy felett alakul. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet 28-34 fok között valószínű. Késő estére 21 és 27 fok közé hűl le a levegő.

Kiemelték továbbá, hogy a délelőtti órákig helyenként, majd a déli óráktól többfelé, és estig akár több alkalommal is előfordulhat zivatar. Legjellemzőbb kísérőjelenség egyértelműen a nagy intenzitású eső lesz.

Emellett néhol rövid ideig viharossá válhat a szél illetve kisebb jég is hullhat.

A felhőszakadás veszélye miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Az OMSZ a riasztási térképét is frissítette. Ezen az látszik, az ország melyik területén várható felhőszakadás most, vagy a következő órákban.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen időjárás előrejelzés


Megtekintések száma: 14273





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet