Brutális: Thomas Edison 6600 volttal végzett ki egy elefántot, hogy Teslát ellehetetlenítse!

2017. május 12., péntek




Megrázó képsorok következnek.

Sokan úgy tartják, hogy Thomas Edison és Nikola Tesla harcából Teslának kellett volna kikerülnie győztesen.

Nem csak azért, mert Tesla alapvetően jobb ember volt, hanem szimplán azért, mert technológiája sokkal fejlettebb, előre mutatóbb volt, mint az Edison által kínált technológia.

Edison azonban mégis mindent bevetett, hogy ellehetetlenítse vetélytársát.

Így eshetett meg, hogy egy ízben még egy állat – egy elefánt – kivégzésétől sem riadt vissza.

Ráadásul szadista módon filmre is vetette az egészet, hogy a nagyközönség is elszörnyülködhessen azon, hogy mit is képes művelni a váltóáram, amit Tesla fejlesztett és képviselt.

Edison szerint, míg saját egyenáram-rendszere teljesen biztonságos volt, Westinghouse váltóáramos megoldása - melyhez Teslán keresztül jutott hozzá egy együttműködés keretében, és szabadalmaztatni akarták - kifejezetten halálos, ezt bebizonyítandó, a feltaláló rendszeresen végzett ki kóbor állatokat riválisának áramával.

Valójában ő is volt az, aki meggyőzte a new yorki hatóságokat arról, hogy használják Westinghouse "halálos" váltóáramát a villamosszékekben.

Edison eldöntötte, hogy gyakorlatilag halára süti elektromos váltóárammal a Coney Island Luna Park állatkertjében felnevelt hatalmas elefántot, Topsy-t.

Végül egy 6600 voltos kisüléssel meg is történt a borzalmas kivégzés, így ő volt az egyik legnagyobb és legtragikusabb áldozata Thomas Edison ámokfutásának az elektromos technológia általi hatalomért.

A felvétel lent megtekinthető, de figyelmezettünk mindenkit, hogy az ártatlan állat kivégzéséről készült archív felvétel a nyugalom megzavarására alkalmas.

OSZD MEG másokkal is! 

tudomány érdekes érdekesség bizarr thomas edison tesla


Megtekintések száma: 99181





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet