Brutális: úgy terjed, mint a vírus: idén 10 millióan halnak bele MINIMUM! A tudósok szerint azonnali cselekvésre van szükség!

2018. szeptember 14., péntek




A világ még mindig alig tud mit kezdeni a rettegett kórral.

A világszervezethez tartozó Nemzetközi Rákkutatási Hivatal (IARC) jelentésében 2018-ra 18,1 millió új rákos esetet vetített előre, becslései szerint a daganatos betegek közül 9,6 millió ember hal meg. Minden 8. férfi és 11. nő halálát rák okozza idén.

Minden 5. férfi és 6. nő, ez pedig sokkoló adat.

Az elhalálozások száma a népesség növekedésével és elöregedésével együtt növekszik, és ebben az is szerepet játszik, hogy a fejlődő országok lakói felveszik azt az egészségtelen, magas kockázatú életstílust – kevés testmozgás, elhízás -, amelyet általában a gazdagabb országokhoz kötnek.

Az IARC viszont azt is kiemelte, hogy a megelőzésre irányuló fokozottabb figyelemnek köszönhetően bizonyos rákfajták kockázata csökkent néhány lakossági csoportban.

A testedzés, a dohányzás elhagyása, az egészséges táplálkozás mind a kockázatcsökkentő tényezők között szerepelnek.

Élete során minden ötödik férfi és minden hatodik nő rákos lesz, a rákbetegséget legalább öt évvel túlélők száma világszerte 43,8 millió – idézi az MTI.

A tüdőrák a leggyilkosabb

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a rák a 21. században a vezető halálokká válik. Az összes új rákos páciens csaknem fele Ázsiában él, és 2018-ban a rák miatti halálesetek több mint fele is ott következik be.

Európában diagnosztizálják az összes új rákos beteg 23,4 százalékát, és a kontinensen következik be a globális rákos halálesetek 20,3 százaléka, holott a világ népességének mindössze 9 százaléka él ott.

A daganatos betegségek között továbbra is a leggyilkosabb a tüdőrák, amely 1,8 millió halálesethez vezet. 

A nőknél a mellrák okozza a rákos halálozások 15 százalékát, a tüdőrák a 13,8 százalékát, a vastagbélrák pedig a 9,5 százalékát.

OSZD MEG másokkal is!

egészség rák életmód betegségek


Megtekintések száma: 17571





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet