Brutális vízhiány fog bekövetkezni a bolygón, még a mi életünkben! Vészhelyzeti akciótervet sürgetnek!

2018. március 20., kedd




Az elkövetkező 15-20 évben olyan globális vízválság sújthatja a Földet, ami háborús konfliktusokhoz is vezethet a megmaradt vízkészletekért.

Jelenleg az egyik legnagyobb globális környezeti problémát az édesvíz egyre csökkenő készlete, a vízhiány jellemzi. Ennek következményei beláthatatlanok. A jövő háborúi az édesvízért folynak majd nagy valószínűséggel.

Ehhez hozzájön a napjainkban is érzékelhető hangulat: egyre kevesebb a víz.

Fokvárosban nemrégiben hivatalosan is szükségállapotot rendeltek el az egyre növekvő vízhiány miatt.

Ez pedig azt jelentette, hogy tartósan csökkentették és korlátozták az egy főre felhasználható vízmennyiséget.

A víz egyre vészesebben fogy Ez tény, és statisztikailag igazolható tény, nem valamiféle légből kapott rémhír.

A világ komoly vízügyi válság elé néz, ennek megelőzésére, és az ENSZ által kitűzött Fenntartható fejlődési célok megvalósításához a világ kormányzatainak, társadalmainak és a magánszektornak is meg kell változtatniuk vízhasználati, vízgazdálkodási szokásaikat.

Nagyon komoly a veszély, melyet alátámasztunk néhány száraz statisztikai adattal is, mely bár unalmasnak tűnhet, talán annál megdöbbentőbb.

Az emberiség édesvíz-igénye már most majdnem meghaladja a rendelkezésre álló mennyiséget. A Föld vízkészleteinek csupán 2%-a iható, öntözhető édesvíz. Az egész világon egyre jelentősebb az ivóvíz felhasználásának mennyisége.

Ezek a makacs tények egy beláthatatlanul pesszimista jövőképet vetítenek elénk, ahol a víz akkora kincs lesz, mint az arany, és háborúkat is indítani fognak érte.

2006-ban a mezőgazdaság felelős a globális vízfogyasztás mintegy 80%-áért. Ez a számarány azóta még jobban megnőtt, és folyamatosan nőni is fog, mert a globális felmelegedés hatására el sivatagosodásnak indultak a termőterületek jelentős része.

Ezt pedig folyamatos öntözéssel próbálják kompenzálni az országok több-kevesebb sikerrel.

Ez azonban nem jelent hosszú távú megoldást a problémára, mert így a vízkészlet még nagyobb mértékben csökken, ráadásul a vegyszerektől, permetező szerektől erősen szennyeződik a fennmaradt vízkészlet is.

20-30 év múlva előfordulhat, hogy a lakosság vízfogyasztása napi limitben lesz korlátozva. Nem lesz majd medencézés nyáron, sem hatalmas fürdővízben pancsolás.

Az emberek az alapvető dolgokra használhatnak majd csak vizet, azt is limitálva, erősen lekorlátozva. Éppen ezért egy komoly és globális vízhiány fogja előidézni a kataklizmát a bolygón.

Több mint 2 milliárd ember szembesül vízügyi nehézségekkel: az elkövetkező évtizedekben ez várhatóan emelkedik a vízigény növekedése, illetve a klímaváltozás egyre markánsabb hatásai miatt.

Ezen a helyzeten tovább ront a tény, hogy a Földön a könnyen hozzáférhető felszíni víz a teljes vízkészlet mindössze 0,007 ezreléke, amelynek jelentős része elszennyeződött mára.

A jövő háborúi nagy valószínűséggel a fennmaradt vízkészletekért fognak zajlani, és az lesz a kérdés, ki fog utoljára szomjan halni.

A pesszimista jövőkép sajnos nagyon is lehetséges forgatókönyv abban az esetben, ha nem teszünk már most valamit, hogy alkalmazkodjon az emberiség a megváltozott vízhelyzethez.

A tavalyi év időjárását áttekintve már az éghajlatváltozás hazánkra jósolt következményeiből is ízelítőt kaptunk aszályok, hirtelen lezúduló, özönvízszerű esők formájában.

A klímaváltozás hatásainak zöme a következő 100-200 évben érvényesül, és ezek 80 százaléka a vízen keresztül, a vízzel és a víz által manifesztálódik

OSZD MEG másokkal is!

tudomány az emberiség jövője világvége vízhiány kataklizma


Megtekintések száma: 38660





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet