​Büntetésből a maszkot nem viselőkkel ásatják meg a koronavírus miatt elhunytak sírjait Kelet-Jáván

2020. szeptember 16., szerda




A környék elöljárója azt reméli, hogy a sírásás elrettentő példa volt a maszkviselést megtagadóknak.

Elrettentésképpen a koronavírus miatt meghalt emberek sírjainak kiásására köteleztek nyolc maszkviselést megtagadó embert Kelet-Jáván, írja a Daily Mail. 

A temetéseken nem kellett részt venniük, de párosával ásták ki az áldozatok végső nyughelyét.

Az extra munkaerő jól jött a környék elöljárójának, ugyanis jelenleg csak három sírásó dolgozik arrafelé, miközben a Covid-19 miatt jelentősen megnőtt a halálozások száma Indonéziában.

A világjárvány elérte Cerme faluját is, ahol rohamosan növekszik az esetszám, emiatt egyre szigorúbban ellenőrzik a biztonsági intézkedések betartását. 

Azok a lakók, akik figyelmen kívül hagyják a szabályokat, eddig pénzbüntetést kaptak, vagy közmunkára ítélték őket. Utóbbi keretében most először döntöttek úgy, hogy a sírok kiásására köteleznek néhány maszkviselést megtagadót.

A pandémia kezdete óta Indonéziában 220 ezernél is több fertőzöttet azonosítottak. 

A hivatalos adatok szerint az elhunytak száma alig marad el a 9 ezertől. Valószínűleg mindkét adat távol áll a valóságtól, ugyanis az ország egyelőre nem tudja megoldani az elégséges mennyiségű tesztelést.

A két jakartai temető egyikében a koronavírus-járvány kitörése óta nyolc új részt nyitottak, ahol összesen 2600 temetés történt eddig.

Csak a múlt héten 201 temetés történt a koronavírussal összefüggésben a Pondok Ranggon temetőben, mondta az ABC-nek az intézmény egyik dolgozója.

A férfi elmondása szerint a múlt héten minden nap reggel 7-től majdnem éjfélig folyamatosak voltak a hantolások. A szomszédjai már attól tartanak, hogy a munkája során ő is elkaphatja a vírust, és elterjesztheti a környéken a Covid-19-et.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 147434





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet