Burkiniben ment fürdeni az arab nő, kizavarták, majd kitisztították utána a medencét, és meg is bírságolták! Felháborodott!

2017. augusztus 6., vasárnap




Szerinted jogos volt, Kinek lehetett igaza? A szabályok betartása nem csak az európaiakra vonatozik, hanem rájuk is?

Nemrég tele voltak a hírek azzal, hogy Marseille-ben egy arab nő felháborodott, mivel burkiniben akart menni úszni az egyik medencébe, ezt meg is tette, azonban ezt utólag a fürdő dolgozói nem díjazták.

Képünk illusztráció

Az egész testét fedő viseletű nő medencébe mászása után a fürdő dolgozója felszólította a többi fürdőzőt, hogy jöjjenek ki a vízből. A tulajdonos nem sokkal később odament a parton Fadila férjéhez és neki szólt, hogy hívja ki a partnerét is a medencéből.

Ekkor közölte velük a tulajdonos, hogy hatalmas kárt csináltak, mivel le kell engedni a medencét, és 2 napig nem is lehet majd használni, a kifertőtlenítés miatt.

Mindemellett még hozzátette, hogy 440 eurót kell fizetnie a nőnek az okozott kellemetlenségért, és a kárért.

Természetesen a nő jelentette ezt az egészet egy civil szervezetnek, mivel elmondása szerint megalázónak érezte a dolgot, és azt, ahogy bántak vele a fürdőben.

Nekünk csak annyi kérdésünk van, hogyha mindenki másra vonatkoznak a szabályok - hogy ruhával nem megyünk bele a vízbe - akkor egyes, messziről jött idegenek miért háborodnak fel azon, ha be kell tartani a többségi társadalom normáit? Elvégre ő jött ide, nem mi kértük, nem igaz?

Mi a véleményed erről az egészről?

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekeség elgondolkodtató bevándorlás


Megtekintések száma: 107044





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet