Kategória: Egészség
Érdekes technológiai fejlesztések nyithatnak jövőt az agytevékenység növelésére. Fejhallgató, mellyel szuperképességekre tehetünk majd szert?
Egy új, modern okos eszköz vethet véget az éjszakai önkéntelen horkolásnak.
Világszerte egyre inkább növekszik a földimogyoró allergiások száma, pedig egy egyszerű és tudományosan bizonyítottan hatásos módszerrel meg lehet előzni a bajt.
Egy nemrégiben közzétett kutatás szerint az egyik mediterrán diéta képes a mentális egészség feljavítására, akár idősebb korban is. Megvan a csoda diéta?
Egy új kutatássorozat eredményeként derült fény arra, hogy a nagy forgalmú utak mentén élők között nagyobb eséllyel és súlyosabb demencia alakulhat ki.
Rég láttál már egy jó horrorfilmet? Vagy olvastál valami rémségeset? Szeretnél egy kicsit borzongani? A félelemérzés nem csak egy nyomasztó és rossz érzés. Tudtad, hogy egy statisztika szerint az emberek 45%-a kifejezetten szeret időnként borzongani.
Szakértők nemrég jelentették be, hogy hivatalosan is egy eddig nem ismert emberi szervet sikerült azonosítaniuk.
Így váltanák ki az állatkísérleteket a kozmetikai iparban.
Nemrég egereken végzett kutatásokkal igazolták, hogy az édesburgonya képes súlycsökkenést előidézni a szervezetben.
A kutatók már régóta figyelik és elemzik a fájdalom jelenségét, főleg amikor társaságban következik az be. Megfigyelték, hogy a fájdalom képes úgy terjedni, mintha valami vírus lenne. Mások fájdalmának látványa bennünk is kiválthat fájdalmat, legalábbis m…