Kategória: Rejtélyek

Még 2004-ben vették észre a kozmikus háttérsugárzásban, hogy úgynevezett hidegfoltokat tartalmaznak a mintázatok, melynek létezésére egészen mostanáig nem tudtak kielégítő magyarázatot adni.

A naprendszerünk külső burkát jelentő Oort-felhő rejtélye még ma sem tisztázott. Még ma sem vagyunk képesek műszerekkel érzékelni, mégis elméleti modellek szerint léteznie kell egy hatalmas, több milliárd üstökös magból álló sűrű felhőnek, mely elhatárol…

2013-ban Peru délkeleti részén a Tampobata Nemzeti Parkban a Georgiai Technológiai intézet egyik hallgatója fedezte fel azokat a rejtélyes alakzatokat, melyeket sokáig nem tudott megmagyarázni a tudomány. A struktúrák mindig egy Stonehenge-re hasonlító al…

Az Észak-Karolinában található Appalache-hegység egyik hegyének közelében évről-évre titokzatos fényjelenségeket tapasztalnak. A Brown – azaz Barna – hegy környékén lakók szerint tiszta szellemek adják ki ezeket a fényeket, míg mások szerint idegenek láto…

Nemrégiben a National Geographic egyik fotósa fedezet fel egy eddig ismeretlen, az emberiséggel korábban soha nem érintkező törzset. Az eset azóta újra felvetette a kérdést: létezhetnek-e a mai világban még olyan elzárt emberi közösségek, melyekről nem is…