Kategória: Rejtélyek
1954-ben fedezték fel először, amikor még nem is volt ember alkotta tárgy az űrben. Összeszedtünk 10 érdekes tényt, mely bizonyítja, hogy nem ember alkotta tárgy kering körülöttünk.
Egy eltorzított 1600 éves koponyát találtak Teotihuacán ősi városában. A koponya két elülső fogát pedig ásványkövek díszítik. Idegen eredetű csontozat? Vagy egy elveszett civilizáció tagja?
Rendkívül érdekes, más tudósokat is zavarba ejtő lelet került….
Egy érdekes festmény tartja lázban a kutatókat évtizedek óta, melyet Segesváron találtak. A nagyjából 400 éves műalkotás Segesvár 13. századi kolostortemplomának falát díszíti, és egy rejtélyes objektum található rajta.
Egy rejtélyes objektum ábrázolás…
Több óriási fénypontot érzékeltek egy Hawaii-n üzemelő teleszkóp segítségével. A fényforrások olyan erősen ragyogtak, hogy szinte az egész égboltot bevilágították. A forrásuk azonban ismeretlen. Idegen civilizáció fényjelzései, vagy az szupertitkos amerik…
A „Pokolárokban” a borneói Niah-barlang nyugati végénél, még 1958-ban, munkások találtak egy emberi koponyát. A tudományos világ lázban égett, amikor kiderült, hogy a lelet körülbelül 4000 évvel idősebb bárminél, mint amit eddig találtak…
Óriási, vízalatti hasadékokat fedeztek fel a tenger mélyén a Bermuda-háromszög területén. Lehetséges, hogy ezek a hasadékok, és egy eddig ismeretlen tengeri szörny rejtik az évszázados rejtély nyitját?
Léteznek olyan történelmi dokumentumok, feljegyzések, és leletek, melyek arra engednek következtetni, hogy az őskorban már rendelkeztek a kő megolvasztásához szükséges technológiával. Ki adta az emberiségnek ezt a tudást? Technológiai forradalom ment végb…
Koreában egy rendkívül érdekes lelet került elő nemrég. Egy hosszúkás, feltehetőleg női koponya, melyre eddig nem volt példa. Egy idegen lény koponyája, vagy valami más?
Az 1977-ben fogott Hűha-jel (WOW szignál) forrását a mai napig nem sikerült azonosítani. A jelsorozat egyértelműen nem természetes forrásból származott, 72 másodpercig tartott, és teljesen eltért a kozmikus háttérzajoktól. A jelsorozat soha többé nem ism…
A Nanteos-kehelyként elhíresült fakehelyről régóta azt tartották, hogy ez lehetett az az évezredeken át keresett szent ereklye, melyekért kalandorok, tudósok vesztek oda. A Szent Grál az a kehely, melyből a legenda szerint Jézus ivott az utolsó vacsorán é…