Kategória: Rejtélyek
Elképzelhető, hogy a minket az őskorban és az ókorban látogató idegenek csillagközi hajótöröttek voltak, akik menekültek valami elől, ami olyan vérszomjas, hogy amerre jár az univerzumban, oda halált és szenvedést hoz.
Egyre elfogadottabb a tény, hogy….
Egy űrfelvételen a nap mögött felsejlik valami, ami akár egy óriási bolygó körvonala is lehet. Sikerült elkapni a rejtélyes, velünk szemben a nap mögött keringő másik Földet?
A Yohkoh obszervatórium által készített felvételen – mely az első új generáci…..
Merőben új elmélet borzolja a kedélyeket. Lehetséges, hogy azért nem bukkantunk még idegen civilizációk nyomára, mert azok csak az elkövetkező évmilliókban fognak megjelenni. Persze ez ellentmondásos módon egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyedül vagyunk….
Egy új felvételen fedezték fel az Antarktika jeges vizében úszó emberszerű kriptidet. Egy óriási, humanoid szerű élőlény alakja bukkant fel az egyik felvételen, ahogy a jéghideg vízben úszik. Az sarkkör vizeinek rejtélyes lényének nyomában.
A videót eg…
A Ceres törpebolygó különös foltjairól már eddig is sok találgatás napvilágot látott, titokzatossága viszont egy új eredmény fényében csak fokozódik. Kiderült: a foltok fényessége szokatlan változásokat produkál.
A Mars és a Jupiter pályája közötti asz…
2006 egy felhős reggelén a chicagoi O’Hare reptéren várakozók döbbenten szegezték tekintetüket a szürkeségben lebegő azonosítatlan, korong alakú repülő tárgyra. Az egyik legérdekesebb chicagoi ufó észlelés nyomában.
Diszkosz a reptér felett
20…
Egy egyiptomi barlangrendszer falán ősi lenyomatokat találtak. A fejtörést viszont az okozza, hogy nem embertől származnak.
Egyiptomban, a Líbiai-sivatagban járunk, ahol 2002-ben az amatőr régészek feltártak egy barlangrendszert, amely több mint 5000…..
A riasztó tetem feltehetőleg egy világjáró kalandoré lehet, akit egy elhagyatott, kísértetiesnek tűnő yacht belsejében találtak meg. Mindenki azt találgatja, pontosan ki lehetett és miért halt meg…
A feltehetőleg egy régi kódot tartalmazó medál Yorkshire-ben került elő, melyhez hasonlót még nem találtak a kutatók. Mit jelenthetnek a rajta elhelyezett ábrák, vonalak? Egy titkos kód részei?
A most megtalált lelet valószínűleg rituális jelentőségge…
Egy eddig ismeretlen – feltehetőleg vallási – szimbólumot találtak restaurációs ásatások során Betlehemben. Utalás lehet a Szent Grál rejtekhelyére?