Kategória: Tudomány
A K2-3d névre keresztelt égitesten minden adott lehet az élet kialakulásához. A kutatók a jövőben a légkörének, és a benne lévő molekuláknak a vizsgálatával szeretnének erre fényt deríteni.
A por eredetének rejtélye még ma sem teljesen megfejtett. Ma már persze tudjuk, hogy nagyrészt miből áll, de az minimum megdöbbentő, hogy az átlagos porban is vannak olyan anyagok, melyek ismeretlenek a tudomány számára. Tényleg minden anyag csillagportól…
Hátborzongatóak, és egyben csodálatosak azok a mikroszkopikus szinten élő élőlények, melyek jelen vannak velünk a háztartásban, a mindennapokban. És ráadásul a bőrünkre pályáznak, szó szerint!
Bár még nem akadt sem a SETI, sem más program az idegenek nyomára, egyesek úgy sejtik, hogy talán a Naprendszer külső peremvidékét kellene tüzetesebben átkutatni, és meglepő dolgokra bukkanhatunk.
Kutatók jöttek rá, hogy milyen fontos tényező játszik szerepet a sarki jégtakaró széttöredezésében és drasztikus mértékű olvadásában. Megdöbbentő képek.
Egyre erősebbek azok az aggodalmak, miszerint a nem eléggé sterilizált Mars szondák és roverek felületén olyan baktériumok juthatnak át a Földről a Marsra, melyek elpusztíthatják az ott kialakult, talán még jelenleg is létező életet.
Régóta kutatják, hogy pontosan mi tett minket annak idején emberré, és mi miatt voltunk képesek végül kiválni az állatok közül. Egyesek szerint ez az eszközhasználat képessége, mások szerint pedig a beszéd megtanulása lehetett. Egy új nézet szerint viszon…
Korábban úgy hitték, hogy a kutyának nincsenek önálló gondolatai, pusztán a folyton változó helyzetekre adott reakciók sorával rendelkezik. Ez úgy tűnik, súlyos tévedés.
Dr. Fergus Simpson nekiveselkedett, és kiszámolta különböző faktorok figyelembe vételével, hogy mekkora az esély arra, hogy eljön számunkra az ítéletnap, mielőtt átlépünk a következő évszázadba. Leírjuk, mire jutott!
Belegondoltál már, mi történne velünk, ha nem lenne Nap az égen? Olvasd el a cikket, ami egy lehetséges vészforgatókönyvként vázolja fel a történéseket, és annak következményeit. Szerinted meddig húznánk, és milyen világban kellene élnünk?