Kategória: Tudomány

Az emlős rendkívüli hibernációja lehet a kulcs az emberek hibernálásához a jövő csillagközi űrutazásai során.
A hibernáció gondolata már szinte egyidős az űrutazással. A  NASA tudósainak már a kezdetektől felmerült a fejében a gondol…

A NASA szerint nem mesterséges, míg mások úgy vélik, hogy szándékos félrevezetés folyik a háttérben, és valójában valami olyanra bukkantak, amivel még nem volt dolguk.

[dropcap]M[/dropcap]egérkezett a legközelebbi kép a Ceres törpebolygó egyik fénylő f…

Oroszország egy olyan főleg nukleáris energián alapuló meghajtáson dolgozik, mely lehetővé tenné, hogy 6 hét alatt elérjük a Marsot.

Minden próbálkozásunk, és technológiai újításunk ellenére még ma sem vagyunk képesek elérni a Marsot, csak több hónapos…

Egy újonnan felfedezett fosszília épségben megmaradt dinoszaurusz DNS-t tartalmazhat. A 68 millió éves maradványokat Montánaban találták, ami nem más, mint egy vemhes Tyrannosaurus maradványa.

A mostani felfedezés szenzáció értékű lehet, ha valóban beb…

A dohányzásról való leszokást segítő eszközök és szerek újabb generációját, sokan pedig a leszokás Szent Grálját látják benne. Amerikai kutatók szerint néhány éven belül kész lehet az a vakcina, mely védőoltásként beadva megelőzheti a dohányzásra valóhajl…

New Horizons segítségével az emberiség újabb üzenetet fog szétküldeni a kozmosz mélyébe.

A New Horizons szondának nem csupán a Plútó megfigyelése volt az utóbbi időszakban a célja és haszna. Most egy alapítvány sajátos módon üzenni szeretne az idegenek…