Kategória: Tudomány
Egy akár 3,5-ös erősségű földrengéshez hasonló szeizmikus eseményt is kiválthatnak a közelükben lévő óceánterületen a hurrikánok vagy egyéb nagy erejű viharok – állapították meg a Floridai Állami Egyetem kutatói, akik a Geophysical Research Letters című…
A friss kormeghatározás alapján azt is elképzelhetőnek tartják a kutatók, hogy a navahó homokkő jura legelején elkezdődött kialakulása egy másik, északkeletre lévő, triász végi, ám a jura elejébe is átnyúló korú homokkőrétegével összefügghet, s így az egy…
Earhart 1937 júniusában navigátorával, Fred Noonannel indult el Pápua Új-Guineáról, ahonnan a Howland-szigetre akarta eljutni. Július 2-án ugyanakkor nyomuk veszett, és azóta sem sikerült megtalálni őket.
Már megindult az invázió…
„Jelenleg a légszennyezettség az első számú környezeti kockázat az emberek egészségére nézve”
A globális átlagnál jóval gyorsabban emelkedik a hőmérséklet a Földközi-tenger térségében, fenyegetést jelentve a régió élelmiszer- és vízkészleteire – figyelmeztetnek kutatók egy új tanulmányban.
A Soko Tierschutz német állatjogi szervezet és a Cruelty Free International felvételén az látható, hogy milyen kegyetlen körülmények között tartják a kísérleti majmokat Mienenbüttel in Neu Wulmstorfban
Számításai szerint az első fázisú klinikai tesztek akár 2020-ban elkezdődhetnek.
Ez egy fontos lépés, majdnem annyira mint Neil Armstrongé.
A CDC mellett már az Egészségügyi Világszövetség, a WHO is óvatosságra int.