Chipeken keresztül fogják irányítani a jövőben az emberiséget?

2017. április 20., csütörtök




A fenevad bélyege lesz az emberiség igába húzásának kulcsa?

Tényleg chipeken keresztül akarják az újonnan alakuló világ vezetői uralmuk alá hajtani az emberiséget?

A fenevad bélyegének képe egyre inkább felsejlik a mostmár egyáltalán nem túl távoli jövőben. Arról van szó, hogy az ember bőre alá, vagy a húsába ültethető chipek lehetősége mindig is egy kecsegtető technológia volt.

A n jövőre nézve pedig rengeteg mindent megoldani, nem is véletlen, hogy egyre inkább szorgalmazzák teljes körű bevezetését.

Alapvetően a hétköznapokban vennék a legtöbb hasznát. Egy bőr alá beültetett kis chip minden információt képes lenne eltárolni a viselőjéről. Bankszámla adatok, kor, egészségügyi adatok, nyilvántartási szám.

Elé lenne a boltokban a karunkat a terminálon végighúzva fizetni, és sohasem kellene magunknál tartanunk többé semmilyen fizetőeszközt.

Ugyanakkor még születésünktől fogva meg lenne pecsételve a sorsunk, szó szerint.

Amellett, hogy sokan technológiai értelemben jó ötletnek tartják ezt az egészet, addig nagyon sok vallásos ember attól tart, hogy ez a fenevad bélyegeként értelmezhető chip az ítéletnap eljövetelének jele.

A Jelenések könyvében ugyanis a fenevad bélyegét is hasonlóképpen írják le, és sejtik...

Sokak szerint nem véletlen, hogy be akarják vezetni a chipet. Ma még csak önkéntes alapon, néhány éven, évtizeden belül pedig már kötelező jelleggel, egyre több országban.

Ha ez bekövetkezik, ki tudja, milyen ismereten rendszer, vagy hálózat része lesz az emberiség.

Egy chip fog ugyanis mindenkit összetartani, és az Új Világrend elit társadalma ezen a chipen keresztül tudja majd irányítani az embereket. Egyfajta totális agykontroll eszköz lehet, mely világszerte tudná "leszedálni" az embereket egy olyan tudattalan állapotra, amikor csak élnek, nem kérdeznek, és szó nélkül teljesítik a parancsokat.

Nagyon sokan gondolják úgy, hogy a félelmek nem alaptalanok, és hogy ez a világ egy napon eljön majd.

Egyesek szerint néhány év elég lesz hozzá, hogy beköszöntsön a rémálom, míg mások úgy gondolják, hogy sokkal több idő, még pár évtized szükséges a technológia kifejlesztéséhez.

Azonban már ma is akadnak olyan bőr alá ültethető chipek, melyeket például állatoknál alkalmaznak. Sőt, egy ízben 2015 októberében egy 28 éves nő azzal állított be hozzá, hogy valaki nyomkövető eszközt ültetett az oldalába.

Az orvosok komolyan vették az esetet, megröntgenezték, és valóban találtak benne nyomkövető chipet. Azóta az emberkereskedők állítólag több helyen így jelölik meg a saját "termékeiket"...

Érdemes elgondolkodnunk tehát, hogy milyen világ felé haladunk.

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés vallás biblia próféciák végidők fenevad bélyege


Megtekintések száma: 321191





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet