Csodálatos népi orvosság, mely csökkenti a belső vérzéseket, nyugtatja a gyomrot és a beleket!

2018. augusztus 18., szombat




A régi öregek tudtak gyógyhatásairól, rendszeresen alkalmazták is.

A pásztortáska nemcsak kiváló „hangszer” (ugye mindenki készített belőle gyerekkorában „csörgőt”?!), de kiváló gyógyhatással bír szívre, érrendszerre, vérnyomásra. Tea és tinktúra alkalmazásával is nagyon jó eredményt érhetünk el. Az izmokra pedig készíthetünk egy fantasztikus bedörzsölőt is.

A Pásztortáska népies nevei, élek-halok, Isten táskája, véraltató fű. 

Gyakran találkozhatunk vele, útszélek, vasúti töltések mellett, mezőkön és természetesen a kertekben. Tavasszal és nyaranta bőségesen szedhetünk belőle, tömegesen terem.

A neve arra utal, hogy pásztorok is használták állatgyógyászati célokra. 

Juhoknak adták ellés után a méhvérzés csillapítására. Óránként egy-egy kávéskanálnyit etettek meg a nyers növény kipréselt nedvéből.

A pásztortáska szabályozza a vérkeringést: az alacsony vérnyomást emeli, a magasat csökkenti. Erősíti a szívet. Húgyúti fertőzések kezelésére is kiváló.

Az elégtelen keringés okozta izomsorvadás esetén tinktúráját dörzsöljük be a beteg testrészre. Sérv és belső szervek előreesésének gyógyítására, az izmok és a tartószalagok erősítésére a pásztortáska-tinktúrával való bedörzsölés javasolt. A kezelni kívánt szervünk feletti bőrfelületet naponta kétszer-háromszor dörzsöljük be.

Végtag- és izomsorvadás estén tinktúrája a beteg testrész bedörzsölésére ajánlott.

A pásztortáska levele, a gyökere és a magvai is ehetők, finom borsóízű a levele.

Forrázva készítjük teáját: egy csapott evőkanálnyi teafüvet kell 2,5 dl vízzel leforrázni, 15 percig

lefedve állni hagyni, langyosan fogyasztani.

A neve arra utal, hogy pásztorok is használták állatgyógyászati célokra. Juhoknak adták

ellés után, óránként egy-egy kávéskanálnyit a nyers növény kipréselt nedvéből a méhvérzés csillapítására.

OSZD MEG másokkal is!

egészség életmód természetes remediák


Megtekintések száma: 21785





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet