Csontritkulás: így előzd meg a veszélyt, ami egyre fiatalabbakat is érint!

2019. január 25., péntek




Fontos tudnod, hogy minden tizedik ember Magyarországon csontritkulástól szenved. A csontok egészségének megőrzése hiába nem elérhetetlen, mégis sokan csak legyintenek, ráér még foglalkozni vele idősebb korban.

A statisztikai adatok szerint hazánkban ma körülbelül 600 ezer nőt és mellette 300 ezer férfit érint a csontritkulás valamilyen szinten.

A különbség, hogy míg a hölgyek 50-60 éves kor körül válnak a legveszélyeztetettebbé, addig az uraknál 10 évvel később, 60-70 éves kor körül kell számítani a betegségre. „Fontos fokozottan figyelni a betegségre, ha a felmenők egyike is korai csontritkulásban szenvedett, vagy gyakori törései voltak, ugyanis a betegségre való hajlam öröklődik.

„A genetikailag meghatározott ún. maximális csontsűrűséget 25-30 éves korunk körül érjük el. 

A csontállományuk sajnos ezután folyamatosan gyengül. Évente 3 százalékos csontvesztés számít élettanilag normálisnak, vagyis mindenki veszít csonttömegéből. Ha a csontszerkezet túlságosan meggyengül, lyukacsos, porózusos lesz, kialakulhat a csontritkulás”

A középkorú nőknek sok kálciumot kellene fogyasztaniuk anélkül, hogy elhízzanak. "A menopauzában a nőknek napi 1200 milligramm kalciumot kellene fogyasztaniuk. Három pohár sovány (1 %-os) tej 900 milligrammot tartalmaz" - ismertette Chapman-Novakofski. "A maradékot könnyen bejuttathatjuk kalciumban gazdag vagy azzal dúsított ételekkel".

A D-vitaminnal és kalciummal dúsított ételek száma meredeken emelkedik. Ilyenek például a szójatej, a narancslé, a joghurt, egyes sós kekszek, müzlik, kenyerek, reggeli müzliszeletek, sőt egyes sütemények is.



A vizsgálat során az étrendi fehérjék, K-vitamin, szója és a nátrium hatásait is vizsgálták.

Az új ajánlások szerint célszerű a nátriumbevitelt is csökkenteni. "Az alacsony sóbevitel jótékonyan hat a csontokra is. Sokan csupán megszokásból már a megkóstolás előtt megsózzák ételeiket, egy okkal több, hogy a jövőben ne tegyék" - tanácsolja a professzor. "Célszerű nagyon változatos étrendet követni. 

A füstölt vagy feldolgozott húskészítmények, a bacon, a löncshús és a készételek mind-mind rengeteg sót tartalmaznak, ami árthat a csontoknak is. 

A sajt szintén magas sótartalmú, tehát próbáljuk a kalciumot másként bejuttatnia a szervezetbe."

Ha megfelelően táplálkozunk, nemcsak a kalcium és D-vitamin bevitelre kell figyelnünk. 

Csontjaink egészsége szempontjából fontos a megfelelő fehérje-, az alacsony nátrium- és a magas magnézium-, illetve káliumbevitel. 

"Fogyasszunk sok zöldséget és gyümölcsöt, megfelelő mennyiségű kalciumot és fehérjét, továbbá kevés sót" - javasolja a dietetikus.

OSZD MEG másokkal is!

egészség természetes remediák éltmód


Megtekintések száma: 32164





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet